Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Gyarapodó, gondoskodó költségvetést ígért a városvezetés, de a pénzügyi mozgástere szűkös. A napi szintű működésre lehet elég a főváros pénze, a nagyobb terveket meg kell próbálni olcsón kigazdálkodni.
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2020-as költségvetését a Fővárosi Közgyűlés.
A rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 284 milliárd forintban, kiadásait 408,5 milliárd forintban állapítja meg. A 124,5 milliárd forintos hiányt az előző évek 17,5 milliárdos maradványából, az Európai Beruházási Bank hiteléből 31,3 milliárd forint lehívásával, valamint 81,9 milliárd forint értékű értékpapír-kibocsátásból finanszírozzák.
Karácsony Gergely arról beszélt az ülésen, hogy ez „egy gyarapodó, gondoskodó-szociális, zöld- és klímatudatos város részvételre épülő költségvetése”, de még „erősen a múlt öröksége által terhelt”. A főpolgármester úgy fogalmazott:
a kormány évről évre jobban szorítja a pisztolyt a városvezetés halántékához.
Karácsony azt is megígérte, hogy a Lánchíd felújítása még az idén elkezdődhet, a 3-as metró felújítása részeként akadálymentesítik majd az aluljárókat, környezetbarát trolihálózat fejlesztésébe kezdenek még az idén, valamint egy forgalomcsillapító tervek hajtanak majd végre.
Amikor részletesen elemeztük a fővárosi költségvetést, arra jutottunk: ahogy egyre jobban rászorul a város az állam támogatására, leginkább csak a kötelező feladatokra van pénz. Az új városvezetés legjobb lehetősége minél olcsóbban megmutatni egy saját arculatot, csak eközben a napi működést is finanszírozni kell valamiből.
A legnagyobb probléma a közösségi közlekedés. Ehhez 104 milliárd forintra van szükség, de a kormány csak 12 milliárd forintot fog adni, a többit a fővárosnak kell megoldania. Nagyon sok pénzt elvisz az is, hogy fizetéseket kell emelni.
Idén beruházásokra 122,6, felújításokra 25,5 milliárd forintot szán a főváros. Ez nagyjából arra elég, hogy a már folyamatban lévő feladatokat finanszírozzák – olyan munkákat végeznek, amelyek akkor feltűnőek, ha nem csinálja meg azokat senki.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.