A járvány esetén irányadó speciális rendszabályokról külön törvények is rendelkeznek, ám amíg a katasztrófa, vagy az egészségügyi válsághelyzet nem jelent különleges jogrendet, a veszélyhelyzet igen. A gyülekezési törvény például nem ismer olyan tüntetésbetiltási okot, hogy egészségügyi válsághelyzet, különleges jogrendben viszont a gyülekezési jog gyakorlása felfüggeszthető.

A katasztrófavédelmi törvény így írja le – ráadásul az alaptörvényi jogintézményre reagálva – a katasztrófa fogalmát: „a veszélyhelyzet kihirdetésére alkalmas, illetve e helyzet kihirdetését el nem érő mértékű olyan állapot vagy helyzet, amely emberek életét, egészségét, anyagi értékeiket, a lakosság alapvető ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket olyan módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelőzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek előírt együttműködési rendben történő védekezési lehetőségeit, és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttműködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli.”

Az egészségügyi törvény az egészségügyi válsághelyzet fogalmát a következőképpen adja meg: „ minden – rendszerint váratlanul bekövetkező – esemény, amely a polgárok életét, testi épségét, egészségét vagy az egészségügyi szolgáltatók működését veszélyezteti vagy károsítja olyan mértékben, hogy az az egészségügyi ellátási szükségletek és a helyben rendelkezésre álló kapacitás közötti aránytalanság kialakulásához vezet, továbbá az egészségügyi államigazgatási szerv, az egészségügyi szolgáltatók, valamint más állami és önkormányzati szervek együttműködését teszi szükségessé, valamint az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályainak kihirdetéséről szóló törvény szerinti nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet, függetlenül attól, hogy erre különleges jogrend idején vagy azon kívül kerül sor”.

Az Alaptörvény 53.cikk (1) bekezdése ugyanakkor ilyen definícióját adja a veszélyhelyzetnek: „A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.” Könnyen belátható, hogy amíg a katasztrófa, illetve az egészségügyi válsághelyzet fogalmába bőven beilleszthető egy világjárvány hazai megjelenése, addig az alaptörvényi veszélyhelyzet spektruma ezeknél jóval szűkebb. Az „elemi csapás” kategóriája, amivel már a korábbi alkotmányszöveg is operált, egyértelműen a hétköznapi értelemben vett természeti katasztrófák – lásd még: 2013-as árvíz – leírására szolgál. Erőteljes nyelvtani bűvészmutatvány kell ahhoz, hogy valaki a járványt is beleértse az „elemi csapásba”. A már idézett katasztrófavédelmi törvény 44.§ csak fokozza a zavart azzal, hogy – egészen sajátos jogtechnikai megoldással – maga kívánja megadni az alaptörvényi veszélyhelyzet definícióját(„A veszélyhelyzet az Alaptörvény 53. Cikkében meghatározott olyan helyzet, amelyet különösen a következő események válthatnak ki”): a paragrafus a, pontja az „elemi csapásokat” sorolja fel (idáig rendben is lennénk), majd a c, pont taglalja az „egyéb eredetű veszélyeket” (köztük a tömeges megbetegedést okozó humánjárványt vagy járványveszélyt). Magyarul, az alaptörvényt magyarázó szaktörvény úgy tekinti a járványt veszélyhelyzetnek, hogy közben világosan elválasztja az „elemi csapásoktól”, csakhogy az alaptörvényi passzus kizárólag az „elemi csapást” (no meg az „ipari szerencsétlenséget”) nevezi meg veszélyhelyzetként.

Félreértés ne essék, nem öncélú jogászkodás, amire megpróbálok rávilágítani. Mindenféle válság-, veszély-, illetve katasztrófahelyzetben, a szó szoros értelmében életbe vágóan fontos, hogy a különféle jogalanyok (bel-, és külföldiek, magánszemélyek és cégek) fegyelmezetten vessék magukat alá a hatósági rendelkezéseknek. Ennek viszont egyik előfeltétele, hogy az eljáró hatóságok hézagmentes jogi felhatalmazással rendelkezzenek. A másik előfeltétel pedig az, hogy amennyiben ez a felhatalmazás esetleg hiányos, úgy azt a rendelkezésre álló kormánytöbbségen túlmutató konszenzussal pótolja a hatalom.

A parlamenti kétharmad alapállapotban sok mindenre képes, a vész esetén elengedhetetlen közbizalmat azonban nem tudja helyettesíteni.

Egy tényleges veszélyhelyzetben ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha az állampolgárok akárcsak bő harmada politikai ármányt lát a különleges jogrendben foganatosított közhatalmi intézkedések mögé.

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő