Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Miniszterelnök úr tegnap este bejelentette az iskolák bezárását hétfőtől kezdődően, amihez csatlakozva az önkormányzat az óvodákat és bölcsődéket is bezárja – jelentette be Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester Facebook-oldalán ismertette a városban hozott többi intézkedést.
A polgármester azt kérte a szülőktől, hogy a gyermekek felügyeletét semmiképpen ne bízzák idős nagyszülőkre vagy ismerősökre, hiszen éppen az ő védelmükben születnek az intézkedések. „Akik gyermekük elhelyezését másképpen nem tudják megoldani, azoknak kiscsoportos felügyeletet továbbra biztosítunk az intézményekben” – írta a polgármester.
A városi közétkeztetést a gyermekek mellett minden ezt igénylő számára megszervezik, erről hétfőig pontosabb tájékoztatást adnak.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.