Rémhírterjesztés: a rendőrség tudomásul veszi az ügyészség álláspontját

Jelenleg 38 esetet vizsgálnak.

  • hvg.hu hvg.hu
Rémhírterjesztés: a rendőrség tudomásul veszi az ügyészség álláspontját

A rendőrség a veszélyhelyzettel összefüggésben 87 eljárást indított rémhírterjesztés és 27-et közveszéllyel fenyegetés miatt, ezek közül jelenleg 38 eljárás van folyamatban, 6 ügy már ügyészi szakaszban tart – közölte a hatóság a honlapján.

A nyomozások során összesen 16 gyanúsítottat hallgattak ki. A rendőrség közleménye szerint az eljárások során a nyomozók a büntetőeljárási törvény szabályai szerint járnak el.

A közleményben jelezték:

a rendőrség valamennyi, így a szerencsi és a gyulai ügyben is tudomásul veszi az ügyészség álláspontját, konkrét esetekben hozott döntését, és mindezekre figyelemmel alakítja további gyakorlatát.

Ahogy megírtuk, a napokban rémhírterjesztés miatt két embert állított elő a rendőrség. Kedden egy 64 éves szerencsi férfit vittek el otthonából a rendőrök egy, a Facebookon közzétett bejegyzése miatt. Később az ügyészség azt közölte, hogy egy feltételezett állapotról írt a férfi, ami kizárja, hogy bűncselekményt követett volna el.

Szerdán Gyulán a helyi Kossuth Kör vezetőjét, Csóka-Szűcs Jánost állították elő, ugyancsak egy, a közösségi oldalra kitett bejegyzés miatt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.