Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Heller Ágnes filozófus halálának első évfordulója alkalmából emlékkövet állítanak fel a balatonfüredi zsidó temetőben és emlékparkot avatnak a tiszteletére.
„Heller Ágnes halálának első évfordulóján, július 19-én, vasárnap 11 órakor a balatonfüredi zsidó temetőben magánszemélyek adományaiból felállított emlékkő és a nevét viselő emlékpark avatására hívjuk barátait és tisztelőit” – mondta a HVG-nek Olti Ferenc, a rendezvény szervezője.
Azt kérte, hogy aki elmegy Balatonfüredre, vigyen egy Heller Ágnesre, a szabadság és a Balaton szerelmesére emlékező mondatot, amelyet a szervezők felolvasnak és megörökítenek.
A Széchenyi-díjas filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja tavaly július 19-én hunyt el, miután úszni indult az MTA balatonalmádi üdülőjének strandjáról. Kilencvenéves volt.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.