Az Index szétrobbantott szerkesztősége öt nyelven terjeszti, mi történt velük

A többnyelvű anyaggal a külföldi tudósítók dolgát igyekeznek megkönnyíteni a portál távozó munkatársai.

  • hvg.hu hvg.hu
Az Index szétrobbantott szerkesztősége öt nyelven terjeszti, mi történt velük

Index-botrány

Alig néhány hónap telt el azóta, hogy az Index főszerkesztőjének kirúgása miatt felállt a szerkesztőség és új hírportál indított Telex néven, máris menesztették a helyükre kinevezett vezetőket az Index éléről. Szűk fél év alatt tehát két fordulatot is megélt Magyarország egyik vezető hírportálja - kövesse velünk az eseményeket cikksorozatunkban.

A külföldi sajtónak szánt dokumentációt tett közzé az Index szerdán, hogy segítse a róluk tudósító nem magyar lapok munkáját. A portál távozó munkatársai által készített csomagban részletesen elmagyarázzák a szerkesztőség nagy részének felmondásáig vezetőt utat, a főszerkesztő, Dull Szabolcs menesztését, és azt is, miért érezték veszélyben a függetlenségüket.

A csomagot a magyar mellett franciául, spanyolul, angolul, németül is elérhetővé tették.

A múlt pénteken a portál szinte minden munkatársa beadta a felmondását, miután a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bodolai László kirúgta Dull Szabolcsot. Az indexesek ezt nyílt nyomásgyakorlásként élték meg, ez vezetett a szerkesztőség széteséséhez. Bodolai később úgy nyilatkozott: az Indexet nem ő verte szét, a lap munkatársai szabtak neki lehetetlen feltételt azzal, hogy Dull visszavételét követelték.

Az Index végnapjai: másik még lehet, ugyanaz már nem lesz

Nem várta ki az Index szerkesztősége, milyen módon bánna el velük a hatalom: leckét adtak a barbároknak. Kiállásuk sokak számára imponáló, ám valódi cselekvés nélkül lehetetlen kompenzálni a portál bedőlésével járó jogállami veszteségeket.

A Fidesz kedden az Európai Néppárt tagpártjainak címzett levelében üzleti ügynek nevezte az Indexét, hangsúlyozva, hogy a kormánynak nincs köze a legnagyobb független magyar lap széteséséhez.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.