szerző:
D.A
Tetszett a cikk?

A fővárosban nem ment, Sukoró az új helyszín.

Sukoró külterületén és Velence belterületén jelölt ki a kormány hat telket erre a célra, miután a péntek este közzétett határozat szerint megállapította, hogy az óbudai hajógyári szigetre tervezett, de nagy vihart kavart beruházás a főváros és a szintén ellenzéki vezetésű óbudai önkormányzat ellenállása miatt „a fővárosban nem tud megvalósulni”.

A kormány még 2017 végén döntött a sportakadémia felépítéséről, és arról, hogy a háromszoros olimpiai bajnok és harmincegyszeres világbajnok kajakozóról, Kovács Katalinról nevezik el.

A Nemzeti Sport korabeli cikke szerint a komplexum megnyitását 2020 őszére tervezték. Az akadémia az akkori terv szerint egy tanmedencével, uszodával és kondicionálóteremmel is felszerelt „világszínvonalú” sportkomplexum lenne. Nem sokkal e döntést megelőzően a kormány váratlanul, a világörökségről szóló UNESCO-szavazás előtt kivette a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül az Óbudai- (Hajógyári-) szigetet.

A mostani döntés szerint az előkészítésre 161 millió forintot fordíthatnak, ebből csaknem 70 milliót még idén. Az „üzemeltetési modellre, valamint az üzemeltetéssel és az akadémia fenntartásával kapcsolatos további intézkedésekre” ez év végéig kell javaslatot tennie Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Biró Marcellnek, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkárának Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bevonásával, aki egyébként a beruházás kormányzati felelőse lesz. Mindezt a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és magának Kovács Katalinnak a közreműködésével kell megszervezni.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Feldmár András: Minden, ami a szülés körül történik, a nők dolga

Feldmár András: Minden, ami a szülés körül történik, a nők dolga

Kicsit múlt, nagyon jövő: teszten a helyes Honda e

Kicsit múlt, nagyon jövő: teszten a helyes Honda e

Az OBH elnöke kikérte magának, hogy Deutsch Tamás lehazaárulózta a bíróságot

Az OBH elnöke kikérte magának, hogy Deutsch Tamás lehazaárulózta a bíróságot