Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A testület tagjainak túlnyomó többsége Varga Zsolt András kinevezése ellen szavazott.
Megismerték Varga Zsolt András szakmai önéletrajzát, meghallgatták és kérdéseket intéztek hozzá, majd 1 igen, 13 nem szavazattal, tartózkodás nélkül úgy döntöttek, hogy
nem támogatják a Kúria elnökévé történő megválasztását
– közölte az Országos Bírói Tanács (OBT).
A testület, amely a vonatkozó törvények alapján nyilvánított előzetes véleményt a jelöltről, indoklásában azt írta: elismerik a Varga Zsolt András tudományos területen szerzett érdemeit, alkotmánybíróként és a legfőbb ügyész helyetteseként a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásban szerzett tapasztalatát, valamint személyes kvalitásait és felkészültségét. A tagok számára meggyőző és megnyugtató volt, amit a meghallgatáson a jogegység, a bírósági szervezet tekintélye, a folyamatban lévő ügyekben az utóbbi időben tapasztalt nyilvánosan megfogalmazott kritikák közbizalmat romboló hatását illetően elmondott.
Nem lehet azonban elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a jelölt korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, a peres ügyek és a bírósági igazgatás terén gyakorlati múltja nincs. A rendszerváltás óta kizárólag olyan személy töltötte be a Legfelsőbb Bíróság, illetve Kúria elnökének tisztségét, aki ezt megelőzően hosszabb-rövidebb ideig bíróként is dolgozott.”
Az OBT emlékeztetett, hogy Varga Zsolt András jelöltté válását két közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, ami „nem feleltethető meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára a más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön.”
A főbírójelöltet csütörtökön az Országgyűlés igazságügyi bizottsága is meghallgatta, és ahogy az várható volt, kilenc igen és két nem szavazattal támogatta a jelölését.
A kúriai elnök megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának titkos szavazatára van szükség.
A Kúria elnökjelöltje nem bánja, ha a jog a kormányzás eszköze
Polt Péter legfőbb ügyész bizalmasa, a szakmai körökben elismert, de bíróként sosem dolgozott Varga Zs. András kerülhet a legfelső bírói testület élére.
Ahogy korábban megírtuk, az eddig Varga Zs. András néven szerepelt Varga Zsolt András 52 éves, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető professzora. Marosvásárhelyen született, a romániai forradalom időszakában bekapcsolódott a diákmozgalmakba. 1990 márciusában maga is ott volt az RMDSZ marosvásárhelyi székházának padlásán Sütő András íróval együtt, amikor a román tüntetők megostromolták az épületet és megverték az írót. Az eset után elköltözött Romániából, és Magyarországon tanult jogot.
Polt Péter legfőbb ügyész egyik legközvetlenebb munkatársa, 2000-2006 és 2010-2013-ban helyettese volt.
Korábban az ombudsmani hivatalban dolgozott. Bíró soha nem volt, ami nem csak azt jelenti, hogy nincs ítélkezési gyakorlata, hanem azt is, hogy nem járta végig a ranglétrát, és nem tapasztalta meg a független bírói létet.
Az Országos Bírói Tanács már szeptember 9-i ülésén jelezte, hogy ez utóbbi a legfőbb kifogása vele szemben, s egyben az új törvény megváltoztatását kezdeményezte. Varga az év végén távozó Darák Péter helyére kerülhet, aki szintén az OBT tagja. A szeptemberi ülésen ő sem látott kifogásolni valót abban, hogy bírói tapasztalat nélkül kerülhet valaki az ő székébe.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.