szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bangóné Borbély Ildikó írásbeli kérdését feljelentésként értékelte Polt Péter.

A legfőbb ügyészhez fordult írásbeli kérdéssel Bangóné Borbély Ildikó, hogy megtudja, nyomoznak-e a szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában megrendezett Európai Szuperkupa-mérkőzés miatt, mivel szerinte az egyfajta emberkísérletnek volt tekinthető.

Az MSZP politikusa idézte az európai futballszövetség (UEFA) állásfoglalását, amely szerint az eseményre azért engedtek be nézőket is, mert szükséges volt letesztelni ennek egészségügyi hatásait (tavasz óta ugyanis zárt kapuk mögött játszottak minden nemzetközi találkozót). Bangóné felidézte, hogy a tesztelni kívánt „Return to Play Protocol” többtételes egészségügyi rendelkezést is tartalmaz, a teszteléstől, a tesztelések eredményeinek feldolgozásán át a helyszínen jelentkező tünetek kezelésével bezárólag. A politikus szintén megemlítette az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény két paragrafusát, amelyek a orvostudományi kutatást szabályozzák Magyarországon.

Idézte a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 171. paragrafusát is, amelynek értelmében „orvostudományi kutatást engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően végez, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

„Ezen körülmények alapján okkal állíthatjuk, hogy egy olyan, nagyobb populáció részvételével megtartott rendezvény, amelynek kifejezett célja, hogy olyan egészségügyi protokollokat teszteljen és fejlesszen, amelyek eddig még nem kerültek kipróbálásra, és teszi mindezt járványügyi okokból, az a hatályos jogszabályok alapján orvostudományi kutatásnak minősül. A Szuperkupa-döntőt azonban megrendezték szeptember 24-én úgy, hogy

fennáll annak megalapozott gyanúja, hogy nem rendelkeztek engedéllyel az orvostudományi kutatás lefolytatásához, annak ellenére, hogy a fent leírtak és a hatósági gyakorlat alapján erre, a konkrét ügyben, szükség lett volna. Ezzel a bűncselekmény befejezetté vált”

– írta Bangóné.

Polt Péter legfőbb ügyész válaszában azt írta, hogy a képviselő írásbeli kérdését feljelentésnek értékelte, és a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz továbbította azt. A főügyész hangsúlyozta: a hatóság fogja eldönteni, hogy a „feljelentés tárgyát képező magatartás” felveti-e a bűncselekmény gyanúját és hogy szükséges-e nyomozást indítani az ügyben.

Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs múlt hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az adatok alapján nem alakult ki gócpont a Szuperkupa-mérkőzésen.

Őrültség volt Budapesten Szuperkupa-döntőt szervezni?

Fideszes vagy vírustagadó, aki elment a csütörtöki meccsre? Egyik sem.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!