szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyre feszültebb a viszony Palotás András polgármester és a képviselő-testület között az Átlátszó szerint. A novemberi időközi választást viszont elsodorta a februárig tartó vészhelyzet.

Koronavírus - a második hullám, a második lezárás
A sokak által vártnál később, de november közepén a magyar kormány is úgy döntött, korlátozások bevezetésével próbálja megfékezni a koronavírus-járvány második hullámát. A döntés pillanatában napi ötezer új fertőzöttet azonosítottak, és jobbára 50 és 100 között járt a vírus következtében 24 órán belül elhunytak száma. Az első lépés részleges lezárást jelent, de kérdés, hogy ez mennyire hatékony. Kövesse híreinket!
Friss cikkek a témában

Feloszlatta magát augusztusban Vizsoly képviselő-testülete, az ezt indítványozó képviselők szerint ugyanis Palotás András polgármesterből hiányzott a hajnaldóság az együttműködésre. Palotás mással magyarázta ezt az Átlátszónak: szerinte azért oszlott fel a testület, mert ő feljelentést tett amiatt, hogy a tagok – ugyanazok, akiket 2014-ben is megválasztottak – jelentős hiányt hagytak hátra öt év alatt.

A feljelentésről Palotás semmilyen részletet nem árult el, a rendőrségtől azt tudta meg a lap, hogy valóban fordult hozzájuk valaki ilyen ügyben, de az ügyet hatáskör hiányában továbbították a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának. A NAV szintén megtagadta a válaszadást.

Palotást a Fidesz támogatásával választották meg tavaly októberben. Az orvos-borász polgármesternek több, kérdéseket felvető, a praxisát és a szőlőbirtokát érintő ügyét is felemlegette cikkében az Átlátszó.

A helyzet a lap szerint egyre feszültebb, a novemberi időközi választás azonban – mint csütörtökön a Nemzeti Választási Iroda honlapjáról kiderült – a veszélyhelyzet miatt elmarad. Az időközi választás új időpontját a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül kell újra kitűznie a helyi választási bizottságnak. A vészhelyzetet viszont a kormány egy kedden este kihirdetett rendelettel február 8-ig meghosszabbította.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Orosz Anna hvg360

Orosz Anna: Önkormányzati politikusként kötelességünk országos ügyekért is kiállni

A tavaly ősszel megválasztott ellenzéki önkormányzati politikusok feladata – éppen a választók akaratából – túlmutat a klasszikus önkormányzati szerepeken, az önkormányzatiság nem kizárólag a helyi ügyek megoldásának terepe, írja szerzőnk, a Momentum alelnöke a 2019-es önkormányzati választások egyéves évfordulóján. Vélemény.

3 napos üzemidőt ígér a Xiaomiból kivált Poco új mobilja, 6000 mAh-s akkumulátor van benne

3 napos üzemidőt ígér a Xiaomiból kivált Poco új mobilja, 6000 mAh-s akkumulátor van benne

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Vádat emeltek a csengeri örökösnő ellen

Most már egyhuzamban 24 órán át is lehet videotelefonálni a Teams-szel

Most már egyhuzamban 24 órán át is lehet videotelefonálni a Teams-szel