Dilemmák és döntések az intenzív osztályon – ki lehet felelős egy kórházban ápolt koronavírusos haláláért?

Komoly nézetkülönbség fedezhető fel az egészségügyi dolgozók között is azzal kapcsolatban, hogy etikus-e a járvány miatt telített intenzív osztályokon rangsorolni a fertőzötteket – derült ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának online rendezett „Életvégi döntések a járvány idején” című konferenciáján.

A konferencia legkomolyabb ütközőpontját a Magyar Orvosi Kamara 2020 áprilisában kiadott iránymutatása adta, ami már akkor is nagy port kavart az egészségügyi dolgozók körében. A dokumentum akkor az olaszországi Bergamo városában látott jelenetekre igyekezett felkészíteni egy részletes etikai iránymutatással az ellátórendszerben dolgozókat. Bergamóban tavasszal olyan helyzet alakult ki, hogy az ottani intenzíves orvosoknak sok esetben dönteniük kellett, hogy kit tesznek lélegeztetőgépre és ki az, akit hagynak meghalni.

Matkó Ida aneszteziológus egyenesen „szélsőséges haszonmaximalizálásnak” nevezte azt az eljárást, amikor egy haldokló koronavírusos beteget azért vesznek le a lélegeztetőgépről, hogy egy nálánál jobb túlélési esélyekkel rendelkező fertőzöttet kössenek később ugyanarra a respirátorra. Matkó hevesen kifogásolta a MOK iránymutatását, ami etikai szempontból felmentette azt az orvost, aki a haldokló lélegeztetőgépét lekapcsolja. Szerinte ezzel az orvos eutanáziát, emberölést követ el. Hozzátette, hogy a lélegeztetőgépre kerülő betegek közül előnyt élveznek a fiatalabbak, ezt pedig „radikális haszonelvű életkori diszkriminációnak” nevezte.

Beszélt az intenzív osztályokon lévő besorolási szempontokról Zubek László, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi karának adjunktusa. Zubek szerint nem arról van szó, hogy a fiatalabbak szükségszerűen előnyt élveznek az idősekkel szemben az intenzív terápiás kezeléseknél. Mint mondta, amikor egy beteg bekerül hozzájuk, annak állapotát – különféle szempontok alapján – egy kilenc fokú skálán osztályozzák és ennek megfelelően jut ellátáshoz.

Zubek szerint aki hetes, nyolcas, vagy kilences értékelést kap, annak nagyon kevés az esélye a túlélésre, így őket, hogy a jobb állapotban lévőket mentsék tényleg lekapcsolják egy idő után a lélegeztetőgépekről. Az adjunktus hozzátette, hogy egy kritikus számú beteg után a magyar egészségügyi rendszer nem képes mindenkit ellátni. Zubek szerint annak a betegnek kell elsősorban lélegeztetőgéphez jutnia, akinek van arra esélye, hogy korábbi életminőségét visszakapja. Ezek az emberek jellemzően a fiatalabb súlyos betegek közül kerülnek ki.

Zubek László azonban úgy véli, fontos különbséget tenni az emberölés és a kezelés korlátozása mellett. Ha valaki ugyanis menthetetlen állapotba kerül, az „komfortellátást” kap. A beteget tehát nem megölik, hanem belehal a koronavírus okozta szövődményekbe. Zubek hozzátette, hogy szerinte jelenleg „háborús helyzetben” van az egészségügy, ilyenkor az emberi jogok nem feltétlenül érvényesülnek mindig megfelelően.

Matkó Ida másik kifogása a MOK korábbi iránymutatása ellen a „triázsrendszer” felállítása volt. A triázs 2014 óta jogi fogalom – világított rá előadásában Filó Mihály, az ELTE ÁJK adjunktusa. „A triázs az az egészségügyi értékelő rendszer, amivel meghatározható az ellátás szükséges szintje és ideje, nem pusztán priorizálás, hanem strukturált eljárás is” – mondta Filó.

Az adjunktus elmondása szerint a szisztémát először a napóleoni háborúk idején használták, amikor a frontról azokat a sebesülteket vitték el, akiknek felépülésére még láttak esélyt. A jog a triázs három formáját különbözteti meg:

• több páciens érkezik, mint amennyit a szűkös kapacitás miatt el lehet látni,

• megkezdett kezelést kell félbehagyni,

• eleve el sem kezdik a rosszabb kilátásokkal bíró betegek kezelését.

Filó szerint a kórházakban felállított döntőtestületeknek ezen kérdésekben kell dönteniük a betegek ellátásáról. Matkó problémája a triázzsal az, hogy az ellátásról való döntés lehetőségét és felelősségét a magyar kórházakban kivették a kezelőorvos fennhatósága alól. Filó hozzátette, hogy bár az orvosi kamara iránymutatása – miszerint a kis túlélési esélyű beteg kezelése abbahagyható, ha jobb túlélési esélyekkel bíró betegnek kell átadni a helyét – nagy vitát váltott ki, viszont ő is és a magyar orvostársadalom túlnyomó része is egyetért vele.

Elméleti kérdésként ugyan a konferencián felmerült, hogy büntethető-e az az orvos, aki egy súlyos beteg lélegeztetőgépről való levételéről dönt, ám Filó elenyészően kicsinek találja arra az esélyt, hogy az ügyészség egy ilyen ügyben egyáltalán vádat emeljen. (Filó azonban a magánvádas eljárás lehetőségét nem zárta ki.)

Az adjunktus viszont hozzátette, hogy ha egyszer megengedett az emberek élete közti választás, akkor azt nem egy kamarai iránymutatásban, vagy „zavaros miniszteri rendeletben” kell tisztázni, hanem a jogbiztonság érdekében társadalmi és szakmai vita után elfogadott törvényben.

A koronavírus-járvány minden emberi jogra hatással volt Sándor Judit bioetikus, a Közép-Európai Egyetem tanára szerint. Sándor szerint azonban több jelentős különbség is érzékelhető a korábbi világjárványokhoz képest. Ezek közül a legjelentősebb, hogy míg a korábbi pandémiák idején a megfertőzött emberekre koncentráltak a korlátozásokkal, most az egészségesekre is hatással voltak az intézkedések. Ennek okaként a huszadik században elismert egészséghez való jogot hozta fel.

Sándor Judit szerint azért különösen fontos az egészséghez való jog, mert ha valaki ellátatlanul marad, akkor alapvető jogait nem tudja gyakorolni, valamint nem tud a társadalom hasznos részévé válni. Mint mondja, az Európai Unió Alapjogi Chartája szerint mindenkinek joga van a megelőzéshez éppúgy, mint az orvosi kezeléshez. Szerinte az egészséghez való jog Magyarországon 2020 tavaszán a kórházak kiürítésének idején sérült.

Sándor Judit hozzátette, hogy szerinte a járvány hatására újraértelmeződött az egészségügy szerepe. Az emberek (eleinte) elfogadták a korlátozásokat, felismerték, hogy nem csak az ő személyes, hanem a társadalom biztonsága a fontos. Ezáltal az egészségügy megszűnt magánügynek lenni, közösségi elemek vegyültek bele.