szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Hosszú interjút adott Budapest főpolgármestere Osváth Zsolt youtubernek, amiben a magánélete részletezésén kívül kiállt a nagykörúti biciklisáv mellett, elmondta, hogy állnak a meg nem valósított kampányígéretei, és kicsit tovább tudott sejtetni arról, vannak-e miniszterelnöki ambíciói.

Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor után újabb ismert politikus ült be Osváth Zsolt youtuber 1kanapén című műsorába vendégként, ahol váltották egymást politikai és bulvártémák Budapest főpolgármesterével kapcsolatban 46 percen át.

A nézői kérdésekre adott válaszokból például kiderült, a több vitát okozó nagykörúti bicikliút mindenképp maradni fog, mivel jelenleg ez Magyarország legforgalmasabb kerékpársávja. “Tudtam, hogy ezzel nem leszek népszerű, de biztos vagyok benne, hogy nincs más út, ezt a társadalmi vitát le kell folytatni, mert ha nem változtatunk, tíz év múlva pokollá válik a főváros és az agglomeráció is” – mondta Karácsony, hozzátéve, hogy bár ő bringásként van elkönyvelve, annyira nem az, “mint amennyire Orbán Viktor focis.”

A kedélyes beszélgetésben maga a műsorvezető is bevallotta, hogy Karácsonynak szurkolt a 2019-es választáson, ennek hangulatában derült ki, hogy a polgármesternek szerencséje volt a csajozással, most pedig “egy szeretettel teli kapcsolatban él”, de azért ahogy mindenkinek, úgy nekik is vannak küzdelmeik.

A polgármesteri fizetését “tök jónak” tartja, de arra a kérdésre, hogy miért nem látta senki luxusétteremben vagy Gucci-táskával, azt mondta, ezek a dolgok azért nem jönnének ki belőle.

Azért voltak keményebb pillanatok is: Osváth felidézte, hogy többeknek is megemelte a fizetését a hivatalban, és a pandémia alatt is kerültek a bankszámlákra évvégi juttatások, de a polgármester szerint ez kicsit másképp fest. “Mi kevesebb jutalmat adunk, mint amennyi az elődöm idején volt, mert nincs sajnos annyi pénz a kasszában” – mondta, hozzátéve, hogy 800-ból három ember kapott több pénzt, ők kvázi végkielégítésként, miután közös megegyezéssel távoztak, szerinte ez járta be a sajtót.

Reagált a Fidesz állandó gyurcsányozására is, aminek az egyik központi üzenete, hogy Karácsony az egykori miniszterelnök bábja. “A Fidesz azért csinálja ezt, mert Gyurcsány népszerűtlenebb, ezért le akarnak vinni arra az alacsonyabb népszerűtlenségi szintre.”

A nyíltan meleg Osváth saját bevallása szerint örült a polgármesteri hivatalra került szivárványos zászlónak, de megkérdezte, miért kell egy középületen ott lennie ennek. “Azt szeretném, ha Budapest olyan hely lenne, ahol mindenkinek a méltósága fontos. És bocs, a székely zászló is kint van. És nem azért mert kint maradt, hanem ha nem lett volna kint, akkor én rakom ki” – válaszolta Karácsony, aki szerint a gyerekvállalást szorgalmazó babazászlót is azért tette ki, mert a kettő egymással nem áll hadilábon. “Miért ne lehetne valakinek egyszerre fontos a szexuális kisebbségek emancipációja, az emberi méltóság, és az, hogy Magyarországon boldog gyerekek legyenek? Tudom, hogy sokan azt hiszik, hogy ebben két világrendszer csap össze, de én meg nem ezt gondolom.”

Ezek után jöttek a még nem teljesített kampányígéretek, mint a panelprogram folytatása és a 14 év alattiaknak járó ingyenes bérlet, vagy a hajléktalanok számának csökkentése. A politikus szerint már 86 önkormányzati lakást adtak át hajléktalanoknak, a panelprogramokkal kapcsolatban az uniós helyreállítási pénzekre várnak, a 14 év alattiak ingyenes bérletére pedig “még várni kell”, mivel jelenleg kevesebb bevétele van az önkormányzatoknak.

A műsor végére jutott a kérdés, ami már hónapok óta foglalkoztat mindenkit: az, hogy akar-e Karácsony Gergely miniszterelnök lenni. “Dehogy akarok” – válaszolta röviden, majd újra elmondta a sokat sejtető mondatát, hogy ha nem lesz előválasztás, akkor biztosan nem indul, viszont szerinte ha lesz, akkor meg lehet nyerni a 2022-es országgyűlési választást.

Erre tért vissza kicsit a beszélgetés végén is: mint mondta, öt év múlva egy olyan országban látja magát, “ami egy új irányba halad, és békésebb, nyugodtabb, mint a mostani”, de azt nem tudta megmondani, akkor főpolgármester lesz-e, vagy miniszterelnök.

Karácsony Facebookon is megosztotta az interjút, ott megint kicsit ködösített a miniszterelnöki ambícióiról: “Bár a címadással vitatkoztam volna, jó beszélgetés volt” – írta. Ez annak fényében érdekes, hogy a videó címe “Karácsony Gergely: Dehogy akarok én miniszterelnök lenni”.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!