szerző:
Nehéz-Posony Kata
Tetszett a cikk?

Közösséget sérteni félned nem kell jó lesz…

A szólásszabadság érvényesülésének új irányát kijelölő fontos és egyúttal szomorú ítélet született szerdán a Kúrián, abban az eljárásban, amelyben a közösséget ért jogsérelem alapján érvényesített személyiségi jogi igényt két magyar állampolgár egy hvg.hu-n megjelent publicisztikában szereplő ironikus megjegyzések miatt.

A határozat azért szomorú, mert részben ellentmond a Kúria eddigi gyakorlatának, részben olyan jogértelmezési irányt képvisel, amely a szólásszabadság korlátozása felé tett lépésként értelmezhető. A meghozott ítélet sajnálatosan egybecseng az irányadó többségi kommunikáció elvárásaival, azonban figyelmen kívül hagyja az elmúlt 30 év alkotmányossági mércéjét, és vélhetően annak az ideológiai elvárásnak enged, amelyet a Kúria nemrég kinevezett elnöke, valamint az irányadó kurzus képvisel.

©

Az eljárás alapja egy olyan véleménycikk, amelyben a szerző az aktuális politikai, korrupciós ügyeket, és azok kezelését állítja párhuzamba a honfoglalás korabeli helyzettel, az irónia és a maró gúny eszközével. Azt a kormányzati kommunikációt helyezi más kontextusba, amelyet kritikával illetett. Sokatmondó, hogy az ítéletben a bíróság a „migráns” szót egyértelműen pejoratív jelzőként értelmezi, ugyanakkor nem értékeli kellő súllyal, hogy éppen annak a kommunikációs hadjáratnak az eredményeként torzult így az eredetileg demográfiai jelenséget leíró szakszó, amelynek kétségtelenül erős szavakat használva, ugyanakkor a nyilvánvaló indulat kifejezésére alkalmas kritikáját adta az írás. A kifogásolt kifejezések annak az érzelmileg felfokozott helyzetnek a leírására szolgálnak, amelyben a korabeli portyázó és zsákmányszerző magyarok a már ittlévőkkel szemben bizony agresszív migránsoknak minősülhettek. De nem ezt, hanem a „büdös” és a „bandita” szavakat minősítette jogsértőnek a testület.

A hasonlatot – amellyel természetesen lehet egyet nem érteni – az indokolja, hogy a jelenlegi kormányzati magatartás évek óta arra törekszik, hogy az európai közösség szabályrendszerét a saját érdekei szerint, vagy egyáltalán ne vegye figyelembe. Ezt a magatartást jelenleg a belső jogszabályi környezettel és az igazságszolgáltatás intézményeivel jól láthatóan nem lehet szankcionálni, ezért a kormányzat mozgásterét nyilvánvalóan csupán a külső, európai korlátok állíthatják meg, épp úgy, mint a honfoglaláskori portyázásokat.

A Kúria két magyar magánszemély által indított személyiségi jogi perben mondta ki azt, hogy a cikkben szereplő kifejezések túlmutatnak a véleménynyilvánítási jog adta kereteken, és azok sértik a közösséghez tartozó felperesek emberi méltóságát, becsületét. 

Az ítéletnek azért van nagy jelentősége, mert az Alaptörvény véleménynyilvánítás szabadságát szabályozó IX. cikkébe a negyedik módosítással beiktatott (5) bekezdése és a 2014. március 15. napjától hatályos Polgári Törvénykönyv (Ptk.) 2:54. § (5) bekezdése alapján még nem sok ítélet született, így nincs hosszabb távon kialakult bírói gyakorlat sem.

Ptk. 2:54. § (5) bekezdés szerint a közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. A közösség bármely tagja a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedésének kivételével a személyiségi jogok megsértésének valamennyi szankcióját érvényesítheti.

Az Alkotmánybíróság azonban éppen néhány hete határozott két olyan ügyben is, amelyekben ezeket a rendelkezéseket kellett alkalmazni. [6/2021. (II.19.) AB határozat és 7/2021. (II.19.) AB határozat]  

Mindkét ügyben a keresztény vallással kapcsolatos véleménynyilvánítás határát vizsgálták a bíróságok, melyekben látszólag két egymásnak ellentmondó határozat született, hiszen az egyik határozatban a véleménynyilvánítás szabadsága érvényesült (HVG, Nagy Harácsony), míg a másik határozatban (Lengyel abortusztörvény elleni tüntetés) a közösség tagjának méltóságát helyezte előtérbe az Alkotmánybíróság. Valójában azonban nem ellentmondás, hanem egy olyan tendencia látszik kibontakozni mind az Alkotmánybíróság gyakorlatában, mind – ezek szerint – a Kúria ítélkezési gyakorlatában, amely sokkal szűkebbre húzza a véleménynyilvánítás határait, mint azt a jelenlegi gyakorlat alapján megszokhattuk.

Az Alkotmánybíróság iránymutatása szerint ugyanis a véleménynyilvánítás szabadsága mint alapjog nem irányulhat mások (ideértve a körülhatárolható közösségeket is) méltóságának sérelmére, még akkor sem, ha bizonyos fokú túlzás és provokáció megengedett. Azt, hogy hol húzódik meg ez a megengedhetőségi határ, ekként fogalmazta meg az Alkotmánybíróság: „Az Alkotmánybíróság felhívta ugyanakkor a rendelkezést alkalmazó bíróságok figyelmét, hogy adott közlés üzenetét, célját, illetve sértő vagy bántó voltának mértékét a vitatott közlés tartalma és formája mellett az adott médiumon belüli kontextusára, valamint a társadalmi környezetre tekintettel lehet kellő alapossággal megítélni.” – 6/2021. ABH.

Ugyanakkor a konkrét ítélet – bár említés szintjén megjegyezte – mégsem vette figyelembe a 7/2021. (II.19.) AB határozatban megfogalmazott elveket, melyek szerint amennyiben az önmagában sértőnek minősíthető közlés nem öncélú, és tartalmában szorosan kötődik az adott közügy megvitatásához, úgy a durva közlések sem lépik át a véleménynyilvánítás alkotmányosan elfogadott gyakorlatát. A Kúria az ítéletének indokolásában éppen ezekre a szempontokra nem tért ki kellő súllyal, annak ellenére, hogy a cikk összefüggéseit nyilvánvalóan értelmezni tudta. Mégis a szöveg környezetéből önkényesen kiragadva a szavak elsődleges nyelvtani értelemzésénél megállt (büdös, bandita), megállapítva, hogy azok sértik a magyarság méltóságát, mivel értelmezése szerint a kifejezések használata nem állt tartalmi összefüggésben a cikk mondanivalójával. Hogy miért minősítette öncélúnak az indulati aláfestésre szolgáló ironikus kifejezéseket, annak ellenére, hogy egyértelműen felismerte a közéleti vitával összefüggő kontextusát a cikknek, már nem fejtette ki bővebben.

A Kúria szerint, a cikk a politikai vita során alkalmazott hasonlatban a kritikát kiterjesztően, ezért „az adott nemzethez tartozó olyan személyi körre is alkalmazta, amellyel szemben maga sem kívánt kritikát megfogalmazni”. – Vagyis egyszerre állítja a Kúria, hogy nem a magyar nemzettel szemben fogalmazott meg kritikát a cikk, és azt, hogy de mégis. Ügyes.

Azt is megállapította a bíróság, hogy a cikk provokatív stílusa nyilvánvalóan a véleménynyilvánítás szabadságának határait feszegette. Ugyanakkor utalt arra, hogy azért valósul meg a véleménynyilvánítás szabadsága mégis, mert nem arra irányult a per, hogy törölni kell a cikk egész tartalmát, csupán a sértő részeket.

Mintha a Kúria nem tudná pontosan, hogy bármely marasztaló ítélet és azon belül bizonyos részek törlésére irányuló rendelkezés mindenképpen visszatartó erővel bír, öncenzúrára késztet, így közvetlenül korlátozza a szólás szabadságát.

A vélemény szabadsága a demokratikus jogrendszerek egyik alapvető vívmánya, hiszen szabad vélemény nélkül nincs sokszínű társadalmi kommunikáció, és így nincs tájékozottságon alapuló szabad választás sem. Fontos hangsúlyozni, hogy ez tehát nem egy „libernyák” maszlag. A szólás és sajtó szabadsága alapvető fontosságú egy demokratikus, jogállami keretek között működő országban. Magyarországon az elnyomó rendszerek tanulságai miatt helyezi olyan kiemelkedően védendő alapjoggá a vélemény pluralizmusát az elmúlt 30 és alkotmánybírósági gyakorlata. E szabadságba ugyanakkor beletartoznak a súlyos kritikákat, esetleg durva bírálatot tartalmazó megnyilvánulások is, melyeket – legalábbis az eddigi gyakorlat szerint – mindenkinek tűrnie kell, amennyiben a téma közügyeket érint. Az ítélet nincs arra figyelemmel, hogy a véleménynyilvánítási szabadság legfőbb vívmánya éppen az, hogy ízlésbeli megkötések nélkül, annak provokatív megnyilvánulásait is védi.

A véleménynyilvánítás szabadsága természetesen nem korlátozhatatlan alapjog, azonban minden esetben nagy körültekintéssel kell vizsgálni, hogy amennyiben ennek csorbítására kerül sor, úgy az csak a legszükségesebb esetben és az elérendő védendő céllal arányosan valósuljon az meg.

A „gyűlöletbeszéd” típusú tényállásokat nagyon sok jogi diskurzus övezi, hiszen nehéz olyan szabályozást létrehozni, amely a sértetti csoportokat hatékonyan védi, ugyanakkor a vélemény szabadságát sem korlátozza aránytalanul. A kollektív igényérvényesítéssel kapcsolatos diskurzus valamennyi részletének ismertetése e helyütt lehetetlen, ugyanakkor fontos, hogy alapvetően a kiszolgáltatottabb, veszélyeztetett helyzetben lévő társadalmi csoportok védelmét célzó törekvésről van szó. Ezzel együtt is olyan jogi szabályozás szükséges, amelyben a gyűlöletbeszédet csak akkor szankcionálja, amikor az közvetlen veszélyeztető helyzetet eredményezhet (clear and present danger), nem csupán általánosságban negatív indulatokat fogalmaz meg. Nyilvánvaló, hogy lehet amellett érvelni – és a hazai szabályozás jelenleg ezen alapul –, hogy a jogegyenlőség, a megkülönböztetés tilalmából fakadóan a társadalom többségét alkotó csoportokat is megilleti a védelem. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy a társadalom többségéhez tartozó, és valamely tulajdonság mentén homogén csoport alapvetően jobban képes megvédeni magát jogi eszközök nélkül is. Éppen ennek a mérlegelését kellene esetről esetre elvégeznie az ítélkező bíróságoknak.

A jelenlegi szabályozás azáltal, hogy a magyar nemzet és bármely faji, vallási stb. csoport számára megadja a lehetőséget, hogy a becsmérlő megnyilvánulásokkal szemben polgári jogi védelmet igényeljen, megnyitja az utat arra, hogy bármely csoportot érő bármely kritika peres eljárás alapja legyen. Ez önmagában természetesen nem baj, ugyanakkor a bíróságoknak továbbra is figyelemmel kell lenniük a két ütköző alapjog (személyiségi jogok vs. véleményszabadság) érvényesítése során elengedhetetlen szükségességi és arányossági mérlegelésre, amelyet jelen eljárásban nem végzett el a Kúria.

Mint a jelen perben is beigazolódott a bíróságnak lényegében egyetlen kérdést van lehetősége mérlegelni az eljárás során, azt, hogy a becsmérlő vagy trágár kifejezések, melyek indulatot fejeztek ki, azok kifejezésmódjában indokolatlanul bántóak vagy sem. Egyéb személyiségi jogi perekben kialakult bírói gyakorlat is alkalmazza a becsületsértés tényállásának elbírálása során azt a mércét, amellyel mérlegeli, hogy az adott esetben valóban sértő kifejezések egyúttal objektíve jogsértők-e. A mérlegelés szempontjai között nagy hangsúllyal szerepel az, hogy amennyiben közéleti témát, közügyet, hatalmi, politikai eseményeket dolgoz fel, úgy alapvetően a szólásszabadságnak van elsőbbsége a személyiségi jogvédelemmel szemben, hiszen ekkor nem állapítható meg a sértő kifejezések öncélúsága.

Az aktuális ítéletben a Kúria sajnálatosan a saját eddigi gyakorlatának is ellentmondva annak nyitott utat, hogy a véleménycikkekben ezentúl csak rendkívül moderált módon, csendben, halkan, lehet majd kritikát megfogalmazni. Jelen ítéletben annak az értelmezése, hogy az adott közügy megvitatásába milyen szintű indulati vagy ironikus megjegyzés minősül öncélúnak, és mi nem, meglehetősen öncélú. Viszont legalább megfelel a politikai elvárásoknak.

A szerző a HVG Kiadó jogi képviselője

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!