Az oktatáskutatók évek óta jelzik, hogy a köznevelési rendszerrel komoly gondok vannak, a kormányzat mégis inkább ideológiai háborút folytat az iskolákkal ahelyett, hogy a bajok megoldására koncentrálna. Pedig 2010-ben nagy elánnal vetette bele magát a kormányzat az oktatás átalakításába, a megfogalmazott cél az esélyegyenlőség megteremtése volt.

Erre hivatkozva vették állami irányításba az addig az önkormányzatokhoz tartozó iskolákat, s ezzel a jelszóval zúzták szét a tankönyvpiacot, mondván: az egyentankönyvek majd elősegítik a tanulók iskolai eredményében mutatkozó hatalmas különbségek csökkentését. Emellé egy pedagógus-életpálya kidolgozását is ígérték, vonzóvá téve a szakmát a kiváló diákoknak is.

Ma már elmondható, hogy a kísérlet nem sikerült, ami adatokkal is alátámasztható: a teljes körű óvodáztatás programja ellenére a tanulók jó része olyan hátrányokkal érkezik az iskolába, amelyeket a pedagógusok a jelenlegi helyzetben nem tudnak kezelni. Egész országrészekben egyre nagyobb hiány van a szakos pedagógusokból, s e vidékeken fenyegeti a diákokat a legjobban – már az általános iskolában – a lemorzsolódás. Nem igazán sikerült a roma tanulók felzárkóztatása sem, most is ugyanolyan csekély hányaduk jut el a gimnáziumig, mint tíz évvel korábban. Ugyancsak kevesen kerülnek közülük érettségit adó szakképzésbe, csupán az érettségi nélküli szakképzésben nőtt valamelyest az arányuk.

A pedagógusgárda is rohamosan öregszik, jelentősen megnőtt a 60 év feletti tanárok aránya, miközben a pályakezdőké csökken. Emellett a kompetenciamérések is évről évre ugyanazt a mintázatot mutatják: a Nyugat-Dunántúl és Közép-Magyarország diákjai jól teljesítenek, Észak-Magyarország és az Észak-Alföld tanulói viszont lemaradásban vannak.

Az, hogy ez pontosan mit jelent a társadalomra és a munkaerőpiacra nézve, és milyen változtatásokra lenne szükség, megtudhatja elolvashatja a csütörtökön megjelenő HVG hetilapban és hamarosan a HVG360-on.