szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A betörők mindent vittek, ami mozdítható volt. Akadt otthon, ahová többször is visszatértek.

Negyvennégy embert károsított meg egy betörőbanda, amely elsősorban Pest megyében, Cegléd és Nagykáta környékén, valamint Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy megyében fosztott ki ingatlanokat. Az ötfős csapat 17 településen 66 bűncselekményt követett el, akadt, ahová többször is visszatértek – közölte a rendőrség.

A ceglédi rendőrök három férfit és két nőt gyanúsítottak meg, akik közül két férfi letartóztatásban van, a többiek szabadlábon védekezhetnek.

Az ügy 2020-ban egy jászkarajenői férfi bejelentésére indult: betörtek hozzá, a házából és annak melléképületből 300 ezer forint értékben tűntek el szerszámok.

Az elkövetők a betörések során mindent elvittek, amit csak találtak: kerékpárt, pénztárcát, ékszereket, televíziót, fűnyírót, locsolótömlőt, órát. Volt, hogy a megtalált slusszkulccsal vitték a kocsit is, vagy a lopott bankkártyákkal később újra megkárosították a tulajdonost.

A bűncselekmények között a lopások mellett csalás, jármű önkényes elvétele, gépkocsifeltörés, hamis rendszám használata és rongálás is szerepel.

A ceglédi rendőrkapitányság az ügyben befejezte a nyomozást és az iratokat átadta az ügyészségnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!