szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány éppen Sopronbánfalván ülésezik, a fideszes és KDNP-s képviselők közül az ülésre senki nem ment el, így a hétfői ülés nem volt határozatképes. Az ellenzéki felszólalók szinte mindegyike lemondásra szólította fel Novák Katalint.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Az ülésen a fideszes és KDNP-s képviselők nem vettek részt, azonban David Pressman vezetésével megjelent néhány NATO-tagország nagykövete is.

Az ülés a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, elsőként Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselő szólalt fel. Kanász-Nagy azt mondta, szomorú, hogy üresek a kormánypárti padsorok. A távolmaradást kínosnak nevezte, ugyanúgy, mint Svédország NATO-csatlakozásának blokkolását. A parlament ma tárgyalná a kiemelt beruházások kérdését is. A képviselő szerint az is szomorú, hogy a fideszesek távolmaradásával most ezt sem tudják megtenni.

A párt azt foglalná törvénybe, hogy a beruházásokról mindig meg kell kérdezni a helyieket is. A képviselő azt mondta, nem gondolják, hogy a választók békák vagy pulykák lennének, meg kell kérdezni őket. Szégyenteljesnek nevezte, hogy a kormány előbb konzultál a kínai vagy egyéb nagyberuházókkal, mint azokkal, akiknek a lakóhelye közelében épülnek ezek a gyárak. Azt mondta, elítélik azt a koncepciót, amit a kormány a „Rákosdubajjal” kapcsolatban visz: nem kérdezik meg sem a helyieket, sem a helyi polgármestereket. Kanász-Nagy emlegette Vitézy Dávidot is, őt azonban pozitívan. Ebben viszont nincs meglepő: elsőként a hvg.hu számolt be arról 2023-ban, hogy a párt gondolkodik azon, hogy a volt közlekedési államtitkárt indítja Karácsony Gergely ellen főpolgármester-jelöltként.

Lezsák külön ki is emelte, hogy „láthatóan a kormány nevében senki nem kíván válaszolni”. Ezt hangos nevetés fogadta.

Veres Viktor

Tordai Bence napirend előtti felszólalásában azt mondta, elvileg azért gyűltek össze, hogy támogassák Svédország NATO-csatlakozását. Majd ezzel folytatta:

Onnan lehet tudni, hogy Orbán Viktor hazudik, hogy mozog a szája.

Kiemelte: az ellenzékiek itt vannak, a kormány sehol. Szerinte felmerülhet, hogy Orbán Vlagyimir Putyin érdekeit szolgálja, hiszen az ő érdeke a NATO erősödésének akadályozása. A magyar kormány Tordai szerint Magyarország érdekeit elárulja, orosz érdekeket szolgál, így

kérem a Szuverenitásvédelmi Hivatal azonnali közbelépését!

Tordai ezt követően közölte: tudja, hogy az előbb említett hivatal az ilyen ügyekkel nem fog foglalkozni. „Ha valaha is feleslegesnek éreznéd magad, akkor gondolj arra, hogy van Hende Csaba is, aki tavaly Svédországban tárgyalt a csatlakozásról” – idézte Jávor Benedeket Tordai, aki szerint azzal a látogatással megalázták a magyar Országgyűlést.

Majd a bicskei pedofilügyről beszélt, azt mondta, a „fideszes pedofilmaffia szálai elérnek a köztársasági elnök hivatalához is”. Azt mondta, az elengedett férfinak kíváló kapcsolatai vannak Orbán családjával is, ezt pedig négy gyermek apjaként kikérte magának is.

Szégyen, gyalázat, amiért a köztársasági elnöknek le kell mondania!

– jelentette ki Tordai.

Novák Előd, a Mi Hazánk szélsőjobboldali párt képviselője következett Tordai után, aki szerint ma kormánypárti munkakerülést látunk. Azt mondta, így most a házelnök is törvénysértést követ el. Majd azzal folytatta: egy kiút van abból a kelepcéből, hogy a kormány megígérte, nem mi szavazzuk meg utoljára Svédország NATO-csatlakozását. Novák azt mondta:

Vétózzuk meg Svédország NATO-tagságát,

ami a harmadik világháború felé tett lépés lenne szerinte.

„A világháború felé tett újabb lépés provokáció lenne Oroszország szemében” – jelentette ki. Szerinte a háborút csak úgy lehetne elkerülni, ha a NATO és Oroszország határa minimális lenne. Ez szerinte Svédország érdeke is. Majd azt mondta, van olyan svéd szélsőjobboldali párt is, amely azt kérte, ne engedjék be Svédországot a NATO-ba, hiszen ez szerinte Svédország függetlenségének feladása lenne. A Fideszt arra kérte, ne tetézzék tovább a bajt, miután megszavazták a finn NATO-tagságot. Majd úgy fogalmazott, Orbán „gyalázatos módon” megszavazta az Ukrajnának szánt ötvenmilliárdos EU-s támogatást. Szerinte ennek a pénznek örülnek a korrupt ukrán képviselők. Orbán azonban Novák szerint „végleg elárulta Európát és Magyarországot”.

Veres Viktor

Novák Előd után Brenner Kolomann, a Jobbik főpolgármester-jelöltje következett, aki Novák Katalin lemondását követelte a bicskei pedofilbotrány után. Brenner szerint az elnöki kegyelem arra van kitalálva, hogy megfontolandó esetben közbe tudjon lépni a köztársasági elnök, szerinte viszont most az történt, hogy „egy újabb fideszes pedofilt” mentett fel Novák. Kiemelte: szerinte sokkal jobb lenne, ha közvetlenül a választók választhatnák meg a köztársasági elnököt. Ehhez várja minden képviselő aláírását. A választókat arra kérte, hogy vigyenek leragasztott szájú plüssállatokat a karmelita kolostor elé, szerinte ugyanis ez jelképezi a legjobban az áldozatokat elhallgattatni kívánó K. Endre ügyét. Szerinte Novák méltatlanná vált a magas hivatalhoz.

Majd kiemelte: ezt a döntést Varga Judit volt igazságügyi miniszter ellenjegyezhette, így azt mondta, érdemes jól megfontolni, ki kire szavaz majd az EP-választásokon. Brenner a svéd NATO-csatlakozásról azt mondta, ebben a játékban nincs olyan jel, amely a magyar nemzeti érdeket alátámasztaná, míg a törökök esetében „nyilvánvaló volt, hogy a török szultán mit akar”. „Tessék nekem elmondani, hogy abban mi a logika, hogy hosszú hónapokon keresztül a szövetségeseink szemében Orbán Viktor Putyin bábjává válik!” – magyarázta Brenner Kolomann.

Európa a biztonságunk, a NATO, és szégyen, gyalázat, hogy a Fidesz nincs itt

– zárta felszólalását a képviselő.

Veres Viktor

Harangozó Tamás szocialista képviselő volt az első, aki a jelen lévő NATO-országok képviselőit köszöntötte, rövid tapssal reagáltak erre a képviselők. Harangozó azt mondta: remélte, hogy vannak vörös vonalak, amelyeknek a betartásában reménykedett. Ilyen, hogy nem engednek szabadon baltás gyilkost vagy pedofil segítőjét, terroristát. Szerinte ezen vörös vonalakat józan politikus nem lépi át.

Ez a köztársasági elnök méltatlanná vált hivatala betöltésére

– jelentette ki. Szerinte átléphetetlen vörös vonal az is, hogy nem szórakozunk a saját és szövetségeseink biztonságával. Mint mondta, Magyarországon ma is veszélyhelyzet van. Kihívások érik az országot és a szövetségi rendszerünket is, így a béke és biztonság nem lehet kérdéses, Svédország NATO-csatlakozása pedig erős biztonsági garanciát jelenthetne Magyarországnak is.

Mennyire békepárti az a kormány, amely akadályozza a hazánk békéjét és biztonságát garantáló katonai szövetség bővítését?

– tette fel a kérdést. Harangozó felemlegette a Fidesz ígéreteit a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban, majd kiemelte: itt lenne az első adandó alkalom, a fideszesek mégsem jöttek el. Szerinte ennyi hazudozásba egy kormánynak már „hetvenhétszer” bele kellett volna buknia. A képviselő azt ígérte, továbbra is kezdeményezni fogják Svédország NATO-csatlakozásának napirenden tartását.

Harangozót Bedő Dávid, a Momentum képviselője követte. Bedő azt mondta, ma szavazni jöttek, a Fidesz nincs sehol. Azonban nem erről, hanem Karsai Dániel ügyéről, az aktív eutanázia legalizálásáról beszélt.

Milyen ország az, ahol az egyén nem rendelkezhet a saját élete, mi több: a halála felett?

– tette fel a kérdést. Mint mondta, a felmérések szerint a magyarok döntő többsége is támogatja az aktív eutanázia szabadságát. Azt mondta, a kormány képviselői gyávák voltak beszélni Karsaival, most pedig gyáván megfutamodnak a vita elől is. Felidézte, hogy a témában lesöpörték a népszavazási kérdéseiket is. Szerinte ebben az országban csak akkor lehet népszavazás, ha azt az állampárt is akarja. Bedő követelte, hogy tartsanak népszavazást a kérdésben, ezt pedig kezdeményezze a kormány.

Bedő is beszélt „arról a gusztustalan ügyről”. A bicskei pedofilbotrányról azt mondta, hogy egy pedofil bűntársa szabadult. Ilyen módon nem lehet visszaélni az elnöki kegyelemmel, teljesen méltatlanná vált az elnöki tisztségre Novák Katalin - jelentette ki, majd péntek délután hat órára demonstrációt hirdetett Novák ellen.

Veres Viktor

A Bedő után felszólaló Vadai Ágnes DK-s képviselő szerint az ország újra szégyenpadra került, Svédország csatlakozásának hátráltatása pedig nem pusztán hiba, hanem bűn. Orbán személyes hiúsága veszélybe sodorta Magyarországot, perifériára az EU-ban és a NATO-ban is Vadai szerint. A képviselő azt mondta, a magyar gyerekeket más is fenyegeti:

a Fidesz törvényen felül álló pedofilhálózatáról beszélek

– magyarázta. „Pedofil és pedofilsimogató egykutya” – magyarázta. Azt mondta, Novák kegyelme miatt gyerekeket taníthat az elengedett, így a DK megszüntetési eljárást kezdeményezett Novák ellen. A kormánypropagandát Vadai pedofilsimogatónak nevezte.

Undorodom a Fidesznek kedves pedofiltól, és undorodom attól, aki kegyelmet ad

– mondta. „Az a norma, hogy a fideszes pedofilt kiengedik. Pont” – magyarázta. Vadai szerint eddig alig pár fideszes pedofilt ismerünk. A rejtőzködőknek viszont megígérte: „Nem lesz kegyelem. Ha pedofil vagy, üldözni fogunk, elkapunk, és börtönbe kerülsz” – magyarázta. – „És ha kijössz, és gyerekek közelébe mész, akkor újra börtönbe mész. Sokáig. […] Az ilyeneknek egy normális rendszerben nincs kegyelem” – zárta felszólalását.

Novák több dokumentumot is beküldött az Országgyűlésbe, ezek Navracsics Tibor és Nagy Márton miniszterek hivatalainak módosításáról, valamint a Költségvetési Tanács új elnökének kinevezéséről szóltak. Novák nevének elhangzását többször is pfujolás követte az ellenzéki képviselők részéről.

Kocsis Máté és Simicskó István fideszes képviselői levelet küldtek a mai ülésre, ha el nem is jöttek. Kövérnek címezve azt írták, hogy a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja sem a házbizottság ülésén, sem a rendkívüli ülésen nem vesz részt, viszont azt kérték, szavazógéppel szavazzanak a napirendről.

Lezsák ezt követően szavaztatott volna a napirendről, azonban mivel a kormánypárti képviselők nem mentek el a keddi ülésre, így az nem volt határozatképes.

Végül 43 igent, 7 nemet és 1 tartózkodást mutatott a szavazógépes szavazás eredménye. Lezsák ekkor sokadjára megállapította: a parlament nem határozatképes, ennek helyreállítására ma nem lát lehetőséget. A levezető elnök az ülést ezután le is zárta.

Huzavona Svédországgal

A magyar Országgyűlés azt követően ült össze február ötödikén, hogy a kormány fogadkozása – miszerint nem Magyarország fogja utoljára ratifikálni Svédország NATO-csatlakozását – ellenére a török parlament januárban elfogadta, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig alá is írta a svédek belépését a nyugati katonai szövetségbe. Az ülés előtt a magyar országgyűlési képviselők éles jelzést kaptak az Egyesült Államok budapesti nagykövetétől, az ülésterembe hétfőn, egyes NATO-tagországok nagyköveteivel együtt el is látogató David Pressmantől. Pressman hivatala azt írta – utalva Orbánnak azon mondatára, hogy az első adandó alkalommal el fogja fogadni a parlament a svéd csatlakozást –, hogy itt lenne a tökéletes alkalom arra, hogy Magyarország elfogadja a svédek csatlakozásáról szóló, egyébként be is terjesztett, de napirendre a mai napig sem tűzött törvényjavaslatot. Ennek ellenére a kormánypárt a sajtón keresztül közölte: nem vesznek részt az ülésen. Egyébként a kormány éppen Sopronbánfalván ülésezik.

Svédország NATO-csatlakozását a magyar kormány, illetve közvetve az Országgyűlés azóta akadályozza, hogy a svédek Ukrajna orosz lerohanása után 2022-ben jelezték csatlakozási igényüket. Magyarországnak kezdetben ebben partnere volt Törökország, azonban míg a magyaroknak nem, a törököknek voltak konkrét követeléseik Svédország felé a NATO-csatlakozás ratifikálásáért cserébe. A török parlament és Erdogan azt követően döntött, hogy Svédország többek között kiadott nekik kurdokat, az Egyesült Államok pedig belement, hogy vadászgépeket ad el Törökországnak. Magyarországnak ezzel szemben – a sokszor hangoztatott tisztelet hiányolásán túl – nem volt konkrét követelése Svédország felé.

Annyit biztos, hogy Orbán Viktor és Ulf Kristersson svéd kormányfő valamikor találkozni fognak egymással, röviden már a legutóbbi uniós csúcson is egyeztettek, azonban kettejük találkozójának Kristersson szerint nem lehet témája a NATO-csatlakozás.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!