szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A rendőrség arra jutott, hogy nem történt bűncselekmény.

Több diák is kegyetlen bánásmódról számolt be a BME Villamosmérnöki Karának idei gólyatáborából. Olvasói levekre hivatkozva az Eduline számolt be róla, hogy a táborban megalázták a diákokat, többek között elkobozták a gyógyszereiket, nem engedték őket este mosdóba menni, és enni is alig kaptak. Később egyre több diák osztotta meg a történeteit, úgy tűnik ugyanis, az eset nem egyedi, évtizedes hagyomány a gólyák megalázása. 

Megígértették velünk, hogy senkinek nem meséljük el, hiszen akkor elrontjuk a gólyatáborélményt – korábbi gólyák vallottak a BME VIK táborairól

Nem 2024-ben fordult elő először, hogy megalázták a gólyákat a BME VIK táborában. Az Eduline-nak korábbi táborozók mesélték el, velük hogyan bántak a felsősök.

Az ügyben Vadai Ágnes Polt Péterhez fordult, amit a legfőbb ügyész feljelentésként értékelt, a rendőrség azonban arra jutott, hogy nem történt bűncselekmény – írja a Népszava. A határozat szerint a rendőrség azt vizsgálta, hogy fennáll-e a kényszerítés bűntette, a kiszolgáltatott személy megalázásának vétsége, valamint a becsületsértés vétsége. Az elutasítást leginkább azzal indokolták, hogy a gólyatábort szabadon el lehetett hagyni.

Vadai Ágnes mindezt úgy értékelte, hogy a Készenléti Rendőrség szerint rendben van, ha egy gólyatáborban diákokat aláznak meg.

A BME egyébként a történtek után külön munkacsoportot állított fel, amely új, egységes szabályozást készít, hogy megelőzze, illetve megakadályozza a visszaélések lehetőségét, a biztonság, közösségépítés és elfogadás elvei mentén. Jövő évtől pedig központilag szervezik a gólyatáborokat.

A jövőben központilag szervezik a BME gólyatáborait, pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek is jelen lesznek a táborokban

A BME külön munkacsoportot állított fel, miután több diák is kegyetlen bánásmódról számolt be az egyetem idei gólyatáborából.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!