Aki egy tüntetésen részt vesz, az egy olyan rendezvényre megy, amiről be lehet számolni. Ha ez a gyakorlat változott, akkor arra kérek mindenkit, szóljon nekem is, hiszen korábban pont ez volt a bíróság gyakorlata. Rosszízű dolog ezt listázásnak nevezni – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón arra kérdésre, hogy mi a véleménye Bayer Zsolt bírókat listázó cikkéről.
A publicista ugyanis szerdán arról írt, hogy szerinte regisztrálni kellene, kik jelennek meg a február 22-i bírói tüntetésen. Úgy vélte, ha „február 22-e után bármelyikünknek, kormánypárti politikusnak, újságírónak, celebnek, közszereplőnek bármilyen peres ügye akad, s a tüntetésen jelenlévő valamelyik bíró tárgyalja az ügyünket, akkor haladéktalanul elfogultság miatt kell panaszt tennünk, és mindaddig nem kell – sőt! tilos! – megjelennünk egyetlen egy tárgyaláson is, ameddig le nem cserélik egy olyan bíróra, aki nem tüntetett”.
Gulyás Gergely azt mondta: nehezen tudja a hivatásrenddel összefüggésben értelmezni, hogy egy bíró tüntet, és az általa ismert bírók nem hangoztatják politikai véleményüket. Az igazságszolgáltatás függetlensége nem csak a kormánnyal, de a bírókkal szemben is megfogalmaz elvárásokat – fogalmazott, azt is megjegyezve, hogy szerinte a kormány korrekt volt a bírói szervezetekkel.
Boros Katalin, a Magyar Bírói Egyesület elnöke ugyanakkor az ATV-nek korábban azt mondta, mindenkit megillet a véleménynyilvánítás és a gyülekezés joga, ez ugyanis alkotmányos alapjog. Hozzátette, szigorú szabályok vonatkoznak a bírákra, nem lehetnek tagjai politikai pártnak, politikai kérdésekben nem nyilvánulhatnak meg, de például az igazságszolgáltatással kapcsolatos kérdésekben igen.
Az ügyben megszólalt Magyar Péter is, aki Bayer Zsolt távozását követeli a közéletből.