szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A többi intézménytípusban is hasonló korban vannak a pedagógusok, sőt a szakszervezetek szerint lehet, hogy a gimnáziumokban még idősebb generáció tanít.

Magyarországon az általános iskolai tanárok fele az 50 év feletti korcsoportba tartozik – írta a Népszava a KSH legfrissebb adatai alapján. 

A KSH adatközlése a többi iskolatípusra nem tartalmaz ilyen korcsoportos bontást, de a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet azt mondta: a középiskolákban is hasonló lehet a helyzet. Sőt, talán még rosszabb is, a gimnáziumokban ugyanis szűkebbek a foglalkoztatási lehetőségek, az általános iskolákban pedig az alsós tanítók is taníthatnak a felsőbb évfolyamokban – fogalmazott.

A szakszervezet szerint az idősebb pedagógusok számának nagyarányú növekedése arra vezethető vissza, hogy a kormány egyszerűsítette a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatásának szabályait a tanárhiány enyhítése érdekében. Ennek következtében akár főállásban is visszamehetnek tanítani a nyugdíjuk megtartása mellett.

Idén több mint 21 ezren jelentkeztek a pedagógusképzésbe tartozó egyetemi szakok valamelyikére, de az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ezen belül az öt- vagy hatéves tanárképzésekre mindössze 2226-an adták be felvételi kérelmüket első helyen. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!