Október óta már 104 ember hűlt ki végzetesen
Az elmúlt két hétben tizenöt magyar halálát okozta a hideg.
Az elmúlt két hétben tizenöt magyar halálát okozta a hideg.
hvg.hu
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának hétfői megnyitóján várhatóan felszólal a miniszterelnök.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Nemzetközi Sajtóintézet igazgatóhelyettese szerint az Orbán-kormány állandóan méricskél, hogy mennyi sajtószabadságot kell garantálni ahhoz, hogy hatalmon maradjanak.
hvg.hu
Az országos tiszti főorvos két táblázatot küldött a politikusnak, aki minderre 90 napot várt.
hvg.hu
A repülő, amely a vakcinákat szállítja, már elindult Pekingbe.
hvg.hu
A képviselők azt mondták: nem temetni jöttek, hiszen "ez a rádió küzdeni fog". A Klubrádió vasárnapig használhatta frekvenciáját.
hvg.hu
Összegyűltek a munkatársak a Klubrádió óbudai stúdiójában, együtt várják az éjfélt, amikor a csatorna analóg sugárzása megszűnik az eddig ismert módon, a Budapest FM 92,9 MHz-es frekvencián. A szerintük jogszerűtlen bírósági döntést maguknak kell végrehajtaniuk, szó szerint lekapcsolják saját adásukat. A sajátos szilveszterre hajazó utolsó vasárnapon a műsorvezetők és a hallgatók a műsorokban nosztalgiázva búcsúztatták az ismerős csatornájukat.
A hét elején még mínuszok lesznek jellemzőek, de fokozatosan mérséklődik a hideg. A hét második felében egyre többfelé mérhetnek majd plusz 10 fok közeli értékeket - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
MTI
Már az ügyészség előtt van a 48 éves gyanúsított ügye.
hvg.hu
Az ATV híradójának reagált a szaktárca arra, hogy a Fiumei úti baleseti intézetben sapkában és kesztyűben dolgoznak az orvosok és az ápolók.
hvg.hu
Az erős szél miatt jóval hidegebbnek érezhetjük az időjárást - figyelmeztetnek a meteorológusok.
hvg.hu
387 462 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, miközben 13 706-an hunytak el.
hvg.hu
Egyes helyeken akár mínusz 20 fok alá is mehet az hőmérséklet.
MTI
Szijjártó Péter még sokkal többről beszélt, mint amennyiről Gulyás Gergely pár héttel később, de a kormány ezt nem kommunikálja annyira hangosan, mint az Unió késlekedését.
hvg.hu
Egy meghibásodott bojler okozhatta a tragédiát.
hvg.hu
A politikus mindenkit arra kér, oltassa be magát, neki pár hónapot biztosan várnia kell.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon tartotta meg tizenhetedik évértékelőjét, amin a nacionalista populisták bukását vetítette elő, és mindenkit arra kért, készüljön fel a jövő tavaszi választásra.
hvg.hu
A szocializmus alatt sem volt jobb az oktatás, a diákok eredményei azonban egyre rosszabbak, az otthonról hozott hátrányokat pedig szinte egyáltalán nem segít ledolgozni az iskola – mondta a hvg.hu podcastjában, a Fülkében Kende Ágnes szociológus, akivel a végtelen oktatási reform természetéről, a kitörési lehetőségekről beszélgettünk.
hvg.hu
Egy nádtetős házban és egy lakatlan épületben is holttestet találtak a tűzoltók.
MTI