Orbán az Európai Bizottság alelnökének távozását követeli
Vera Jourová a Speigelnek arról beszélt, hogy Orbán Viktor beteg demokráciát épít, a magyar kormányfő emiatt Ursula von der Leyenhez fordult.
Vera Jourová a Speigelnek arról beszélt, hogy Orbán Viktor beteg demokráciát épít, a magyar kormányfő emiatt Ursula von der Leyenhez fordult.
MTI
MTI
hvg.hu
Az OMSZ három megyére adott ki veszélyjelzést.
hvg.hu
Az újlipótvárosi átmenő autóforgalom lendületét visszafogó, közben akár száznál is több parkolóhelyet felszámoló javaslattal állt elő a főváros, olyasmivel, amelyhez hasonlót már a bulinegyedben is bevezettek. A XIII. kerületi önkormányzat ellenállásán azonban egyelőre elbukott a dolog.
A férfi szerint volt párja nem hozhatta volna nyilvánosságra a nevét és a személyes adatait.
hvg.hu
A tárca szerint ezrelékben mérhető az átvezényelt szakemberek aránya.
MTI
MTI
hvg.hu
Minden magyarra nézve sértőnek véli az igazságügyi miniszter a kritikát, amit Orbánról mondott Vera Jurová.
hvg.hu
A numerus clausus törvény, amellyel az egyetemekre felvehető "nemzetiségek és népfajok" arányát korlátozta, a magyar történelemben alapvetően fémjelzi a XX. századi magyar zsidóság üldözésének kezdetét. Megálmodójának beszédéből kiderült, a döntés sokkal többről szólt a felsőoktatásnál.
Hiányzó felirat miatt cserélhették össze a fertőtlenítőt a sóoldattal.
hvg.hu
A Hajógyári-sziget hétvégente, pláne jó időben szinte teljesen megtelik, rengetegen keresik a kevés megmaradt dunai zöldterületet és partot Budapest szívéhez közel. Nemcsak az óbudaiaknak, hanem szinte minden budapestinek van egy kellemes emléke a Filatorigát környékéről, ebből is látszik, mekkora szükségünk van a zöldre meg a folyóra. Most azonban veszélyben a sziget, ha kiépül a tervezett árvízvédelem: a WWF Magyarország azért küzd, hogy ne csökkenjen a városi zöldfelület, és ne vágják ki az ártéri erdő fáit. Mindent megtesznek azért, hogy ne szűnjön meg az egyik utolsó természetes, nem kiépített budapesti Duna-parti rész. Cikkünket frissítettük az Országos Vízügyi Főigazgatóság döntése után.
WWF Magyarország
A két ország közösen lép fel az Európai Bizottság migrációs paktuma ellen.
hvg.hu
Ellátták, amíg megérkeztek a mentők.
hvg.hu
Szabó Bálintnak két tárgyaláson kellett volna megjelennie, de mindkettőről kiviharzott a szeged.hu szerint.
hvg.hu
Kucsák Lászlót 15 éve nevezte ki Orbán Viktor a választókerület élére.
hvg.hu
A járványkórházakban és azok telephelyein kellene a Magyar Orvosi Kamara szerint leállítani az elektív ellátást.
hvg.hu
Az Iványi által vezetett intézmények jelentős tartozásokat halmoztak föl, még a gázórákat is le akarták szerelni a Dankó utcai szeretetotthonban.
hvg.hu
A civiltörvényre hivatkozva érvénytelenítette a Tempus Közalapítvány az Emberség Erejével Alapítvány nyertes pályázatát. A civil szervezet 72 ezer eurótól esett el a döntés miatt.
hvg.hu
Az ügyészség aljas indokból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.
MTI
Azért előtte meg kell ismételni a mérést – hangzott el az operatív törzs hétfői tájékoztatóján. Müller Cecília országos tiszti főorvos figyelmeztetett, hogy a benzinkutakon, sőt a fodrásznál, hajvágás közben is hordjunk maszkot, illetve utóbbi helyen ne lapozgassunk magazinokat várakozás közben, mert a vírus a közösségi terekben terjed a leginkább.
hvg.hu
A próbafülke alatt dugta át a mobilját a férfi, hogy felvételt készítsen egy ruhát próbáló nőről.
hvg.hu