Kolosi Tamás a Fülkében: Orbán most veri el a port az értelmiségen a 2002-es és a 2006-os választási vereségéért

A javak újraelosztása zajlik Magyarországon, gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. A hatalom klientúrát épít, ennek egy fejezete a Színház- és Filmművészeti Egyetem einstandolása. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja, amelynek vendége ezúttal Kolosi Tamás, a TÁRKI alapító elnöke, a Líra Könyv Zrt. vezetője.


Több mint 800 új fertőzött, hat halott

809 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 16 920 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt hat krónikus beteg, amivel az elhunytak száma 675 főre emelkedett, 4382-en pedig már meggyógyultak.




Szerencs, ahol nemcsak a Fidesszel, hanem saját szövetségese sötét múltjával is küzd a baloldal

Nagyon súlyos és morális politikai dilemmát jelent Bíró László indulása, a szövegei pedig elfogadhatatlanok - mondta nemrég Gyurcsány Ferenc DK elnök arról a politikusról, aki mögé hetekkel ezelőtt beállt az összes ellenzéki párt. A korábban rasszista, antiszemita megnyilvánulásokat tett Bíró nem hozta könnyű helyzetbe a baloldali pártokat, a Fidesz frakcióvezetője már nácizik. Az október 11-i szerencsi választás jól megmutatja, mire számíthat az összefogó ellenzék két év múlva, az országgyűlési választás előtt.