Karácsonyék ingyenessé teszik a parkolást a kórházi dolgozóknak Budapesten
Egyúttal 35 ezer maszkot osztanak szét a szociális ágazatban dolgozók között.
Egyúttal 35 ezer maszkot osztanak szét a szociális ágazatban dolgozók között.
MTI
MTI
hvg.hu
A láz a leggyakoribb tünete a koronavírus-fertőzésnek, míg a betegek kétharmadánál jelentkezik száraz köhögés.
hvg.hu
Egy 80 éves férfi a betegség újabb áldozata.
hvg.hu
B. Nagy László maga jelezte a hétvégén, hogy családostul otthoni karanténba vonul, miután egy hete együtt koszorúzott a szegedi egyetem koronavírusosnak bizonyult rektorával. Ennek ellenére hétfőn elment szavazni a parlamentbe. Erről a hvg.hu-nak azt mondta: ez morális kötelessége volt, és legközelebb is megtenné, sőt, amíg csak él, meg is teszi majd hasonló helyzetben.
hvg.hu
Mindent visznek, amihez nem kell engedély, nyilatkozta a hírügynökségnek egy budapesti fegyverbolt tulajdonosa.
hvg.hu
B. Nagy László korábban együtt koszorúzott a koronavírusos szegedi rektorral, Rovó Lászlóval. A Parlamentbe maszkban ült be.
hvg.hu
Nem lett meg a négyötödös többség, marad a sürgős tárgyalás.
hvg.hu
A kormánypárti EP-képviselő tünetmentes, mégis volt olyan szerencséje, mint Pintér Sándornak: tesztelték.
hvg.hu
A mentőszolgálat is megtudta, mi a teendője a koronavírus-gyanús pácienssel. Az esetszám megugrásával nyilvánvalóan kevés lesz a jelenlegi, megyénként egy speciálisan felszerelt "koronás" mentő, így a teszteléshez a hvg.hu információi szerint mentőrobogókat és -motorokat is bevetnek majd.
hvg.hu
A segítséget várók tárgyi és pénzügyi adományt is elfogadnak.
hvg.hu
Meghaladja a 20 százalékot az új fertőzéses esetek számának növekedése Magyarországon. Infografikán mutatjuk a járvány itthoni terjedését.
Ny. M.
Karácsony Gergely folyamatosan véleményeztetni fogja az előterjesztéseket minden frakcióval, amíg nem rendeződik a helyzet.
MTI
MTI
hvg.hu
Az ellenzék szerint diktatúrát épít Orbán Viktor azzal, hogy egy törvénnyel határozatlan időre hosszabbítaná meg a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. A péntek este benyújtott törvényjavaslatról indított online szavazást a Facebookon a Medián, az eredmény szerint a nagy többség szerint kell valamilyen határidőt szabni.
hvg.hu
Mindenkit arra kérnek, hogy anonim módon töltse ki, ezzel is segítve a munkájukat.
hvg.hu
A felhatalmazási törvényről vitáztak a Parlamentben. Semmiben sem engedne a Fidesz, az ellenzék szerint pedig diktatúrát építene Orbán. A kormány célja az, hogy már kedden szavazhassanak a felhatalmazási törvényről, amihez négyötödös felhatalmazás kellett volna. Nem lett meg. Az ellenzék felállva tapsolta meg a védekezésben résztvevőket, de a kormányoldal ülve maradt.
Tóth Richárd
Az egészségügy helyzetéről és a kormányba vetett bizalomról akkor kell beszélni a főpolgármester szerint, “ha elmúlt a baj”.
hvg.hu
Önkéntes munkát vállaló hallgatók is besegítenek az egyetemnek.
MTI
Szerintük az Országgyűlés akadályoztatása esetén határozatait elektronikus kommunikációs eszköz alkalmazásával is meg tudja hozni.
A politikai elemző szerint a jelenlegi helyzetben nagyon ártalmas az arról szóló vita, hogy a felhatalmazási törvénnyel a kormány diktatúrát akar-e létrehozni. De szerinte ártanak az olyan elképesztő mondatok is, amelyek az ellenzéket azzal vádolják, hogy a vírusnak drukkol.
hvg.hu