Egy éve üresen áll a tavaly átadott Újbudai Egynapos Sebészet
Takács Péter egészségügyi államtitkár tavaly személyesen adta át az új épületet.
Takács Péter egészségügyi államtitkár tavaly személyesen adta át az új épületet.
hvg.hu
Jeszenszky Géza a kórházból nyilatkozott nem sokkal azután, hogy rátámadtak az utcán. Reagált arra is, hogy a fia szerint „évek óta a Sátánt szolgálja”.
HVG
Az osztálytársak kedd reggel iskolába indultak, de nem érkeztek meg oda.
HVG
Az Oktatási Hivatallal a magukra „Paprika Csoportként” hivatkozó elkövetők felvették a kapcsolatot, de a Belügyminisztérium jelezte, hogy nem tárgyal zsarolókkal.
HVG
A szülőket krétarajzok miatt büntették meg.
HVG
Tíz kiemelkedő zsidó labdarúgóra és edzőre, valamint két embermentőre emlékezik a Holokauszt Emlékközpont új kiállítása, amelyből az is kiderül, mi a közös a Fradiban és az Újpestben.
Lázár János Mezőtúron tartotta meg legújabb lakossági fórumát, ahol a közbiztonságról kérdezték, amire ő cigányozással és a „cigánybűnözés” felemlegetésével reagált.
HVG
A rablók 3,5 millió forintot zsákmányoltak, de nem sokáig örülhettek a pénznek.
HVG
A mezőtúri Lázárinfót zavarta meg Szabó Bálint, aki múlt pénteken, mindössze két nap után szabadulhatott a szombathelyi börtönből, miután szülei és egy „londoni magyar állampolgár” kifizették az óvadékát.
HVG
Lázár János videóban bizonygatja, hogy a törvények megvannak a felvonulás betiltására, csak a hatóságok bátorságára van szükség.
HVG
A demonstráción többek között Paizs Miklós és Juhász Péter is felszólalt.
HVG
Az igazságügyi miniszter szerint ott is lehet a gyülekezési joggal élni.
HVG
Vizsgázik az amerikai alkotmány és a demokrácia, hasonló tekintélyuralmi akció bontakozik ki, mint amilyet Orbán Viktor szervezett meg a CEU ellen. Ahhoz hasonló nem volt Európában azóta, hogy a náci Németországban az 1930-as években eltávolították a zsidó tudósokat – írja a Washington Postban a CEU volt rektora.
hvg360
Jövő héten már előadást tartana a kalapácsos támadásban súlyosan megsérült egykori külügyminiszter.
HVG
Elévülés miatt megszüntették az eljárást az ellen a karateedző ellen, aki tavaly brutálisan felrúgott egy kisgyermeket. Ebben a másik ügyben egy volt tanítványa azért jelentette fel, mert állítása szerint 17 évvel ezelőtt a férfi megerőszakolta.
hvg.hu
Szerintük a feliratkozók elfogadták az adatkezelési tájékoztatást, és volt lehetőség leiratkozni.
HVG
Már a családot is felülírja a szektás propaganda? – kérdezi nyilvánosan a Momentum korábbi elnöke a NER-hez közeli celebtől. Ahogy megírtuk, Jeszenszky Géza fia az apjára kalapáccsal támadó férfi tettét azzal magyarázta, hogy a volt külügyminiszter évek óta a sátánt szolgálja.
hvg.hu
A férfi terrorcselekménnyel, gyilkossággal fenyegetőzött, és több ezer eurót követelt magának.
HVG
Hat tényezőre van szükség ahhoz, hogy egy hosszú ideje kormányzó erő politikailag degenerálódjon. A hasonló dél-afrikai, japán és olasz kormánybukások példáit a Méltányosság Politikaelemző Központ foglalta össze.
Méltányosság Politikaelemző Központ