A „változás” a posztgyurcsányi DK jelszava, mindent Dobrev Klárára tesznek fel, aki csak vasárnap árulja el a terveit

A távozó pártelnök helyett Dobrev Klárára építi a DK a „változás” szlogenjét, és azt a tervét, hogy ne csak bejusson 2026-ban a parlamentbe, hanem kormányváltás esetén a kormányban is szerepet kapjon. Egyelőre Dobrev az egyetlen elnökjelölt, de hogy ő lesz-e később a miniszterelnök-jelölt is, az nem dőlt el. Az viszont igen, hogy Gyurcsányt a párt „kiretusálja” – legalábbis közösségi médiás felületeit „archiválják”, bár könyvet biztosan ír. Elhangzott még: Dobrev majdnem Budapestet választotta Brüsszel helyett, de ez jogilag nem volt megoldható. Kiderült az is, más ellenzékiek nem tolonganak, hogy a DK önálló listájára felkéredzkedjenek.




Az ukránok azt állítják, hogy ellenséges magyar kémeket lepleztek le

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint az volt a kémek dolga, hogy a kárpátaljai ukrán védelmi állásokról adjanak át információkat a magyar katonai hírszerzésnek. Péntek délelőtt diplomáciai egyeztetés kezdődött Magyarország és Ukrajna között az ügyben, amelyről Szijjártó Péter azt mondta, csak „ukrán propagandáról” volt szó.





A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.


A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Hosszú évek óta próbálták elérni szakértők és civil szervezetek, hogy több európai uniós tagállamhoz hasonlóan a magyar kormány is törölje el, vagy csökkentse a női higiéniai termékek áfáját. A menstruációs szegénység növekvő veszélyére eddig mégsem reagált a kormány. Most úgy tűnik, az „indokolatlan áremelések” és az infláció elleni harc miatt mégis fontos lett, hogy olcsóbbak legyenek a betétek és a tamponok.






Egykori párttársai szerint Gyurcsány Ferencnek már korábban vissza kellett volna vonulnia

„Egy rendkívül tehetséges, kiemelkedő képességekkel rendelkező politikus, aki akár a baloldal új vezére is lehetett volna” – mondta Gyurcsány Ferencről Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, aki ennek ellenére úgy véli: 2006-ban lett volna már egy történelmi lehetőség a lemondásra. Lamperth Mónika egykori belügyminiszter szerint nem feltétlenül omlik össze a DK Gyurcsány Ferenc távozása miatt.