Enyhe idővel ér véget az év, szilveszter napján akár 14 fok is lehet
Idén nem táncol a hóember, talán majd jövőre.
Idén nem táncol a hóember, talán majd jövőre.
Az Orbán-kormány egyik volt helyettes államtitkárára, a Századvég egykori politikai elemzőjére esett a miniszterelnök választása. Januárban teheti le az esküt a Sándor-palotában.
Az orosz fővállalkozó, a Roszatom közölte, hogy már hozzálátott az építkezés fő szakaszához, ám még nyitott kérdés, hogy a tervek megfelelnek-e a biztonsági előírásoknak. Az osztrák lap ezzel indítja összefoglalóját, amely az Átlátszóval közösen, a Journalismfund Europe támogatásával készült.
A II. kerület pedig a legnépszerűbb.
A Krisna egyház minden hétköznap napi 3000 adag étellel segíti a rászorulókat, karácsonykor pedig külön ételosztásokat is szerveznek.
Azt, hogy mindez mennyibe került, már nem posztolta ki a külügyminiszter.
Nem mindent lehet a klímaváltozás számlájára írni, de az biztos, hogy a hó hiánya tovább erősíti a globális felmelegedést.
Bóka János uniós miniszter lett, Navracsics Tibor önálló minisztériumot kapott, Nagy Márton előrelépett. Befejeződött a Lánchíd felújítása, közben Lázár János lehúzta szinte az összes fővárosi fejlesztési tervet. Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea ismét hajóra szállt. Tovább folytatódott az államvasutak leépülése. Új, kritikus hangon megszólaló nemzedék a magyar popzenében, az állami finanszírozástól független magyar filmek arattak nemzetközi sikert. Éváttekintő cikksorozatunk újabb epizódja.
Tüttő Katával bejárták a leginkább veszélyeztetett helyszíneket.
Az egyik sértettnek az ellopott karácsonyi ajándékait még az ünnep előtt vissza tudták adni a rendőrök.
Napjainkra azt lájuk, ahelyett, hogy a józan racionalitás vezérelné az Európai Unió (EU) bővítési folyamatát, egyre jobban átpolitizálódik, ezáltal az értéke, a komolyan vehetősége megkérdőjelezhető – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
"Mindig kerülni kell azonban azt, hogy a pusztán párkapcsolatban együtt élő, az egyházilag nem érvényes házasságban vagy egynemű párkapcsolatban élő párok számára közös áldást adjunk."
Két évvel ezelőtt kezdtek gyűjtésbe, mostanra pedig összegyűlt a pénz egy SMA-beteg kisfiú kezelésére – írja az ATV.
Megszüntette a nyomozást a rendőrség a gödi Samsung-gyár ügyében, amely a kazánjait környezethasználati engedély nélkül használta, de közben úgyis megkapta ezt az engedélyt 2033-ig. A DK-s Vadai Ágnes feljelentése hivatali vesztegetés gyanúját is felvetette, de a rendőrség szerint ilyen nem történt.
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést kért a férfira.
Fénykép is készült az eltűnt tűzhely visszaadásáról.
Van olyan csillagjegy, aki alig várja az éjféli sziporkákat, de van olyan is, aki csak a békességet kívánja szilveszter este is. A katasztrófavédelem horoszkóp szerinti tételes jótanácsokat írt, de egy a lényeg: legyen bármilyen az aszcendensünk, szülessünk bármelyik hónapban, azért csak óvatosan, mert a tűzijáték mégsem játék.
A kisméretű fűszeresdobozban 240 ezer forint készpénz volt.