Nem lesz népszavazás a Szabadság-szoborra tervezett keresztről
Budapest főjegyzője kijózanító választ adott a népszavazást kezdeményező művészeknek, akik más eszközökkel folytatják a harcot.
Budapest főjegyzője kijózanító választ adott a népszavazást kezdeményező művészeknek, akik más eszközökkel folytatják a harcot.
A lap által megszerzett nyomozati iratokból arra lehet következtetni, hogy a kamu nyomozó akaratán kívül derültek ki a korrupciós ügyletek.
hvg.hu
A civilben tanárként dolgozó Ungváry Zsolt Gyula kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül kapott miniszteri elismerő oklevelet.
hvg.hu
A kerületi polgármester szerint nem készültek el a bontással kapcsolatos vizsgálatok, így veszélyes lehet elkezdeni a munkákat.
hvg.hu
Az elgázolt férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
hvg.hu
A férfi féltékenységében támadt a feleségére, akivel egy ideje külön éltek. Miután azt hitte, megölte a nőt, magával is végezni akart.
hvg.hu
A szervezet parfümeladással trükközött, ebből jött össze a hatalmas összegű csalás.
hvg.hu
Deli Andor az európai konnektivitás megvalósításáért lesz felelős két évig.
Megemelkedett a szamárköhögéses esetek száma Magyarországon, ezért megnőtt az igény az emlékeztető oltásokra. Az újraoltásra különösen akkor lehet szükség, ha két hónaposnál fiatalabb csecsemő van a családban, aki még nem kaphatott oltást.
hvg.hu
Az Európai Bíróság 200 millió euró és a késedelem minden egyes napja után 1 millió euró megfizetésére kötelezte Magyarországot.
A Magyar Orvosi Kamara azt kéri, halasszák el a budapesti ügyelet átalakítását.
hvg.hu
Mellette Kósa Ádám is a Belügyminisztérium államtitkáraként folytatja.
Ha az a kérdés merül fel, hogy az ellenzéki politikusokkal szembeni eljárások vehemensebbek-e, mint amikor kormánypártiak keverednek korrupciós gyanúba, akkor érdemes némi összevetést tenni a Völner–Schadl-üggyel.
Mintha csak a megfélemlítés lenne a cél – ez a benyomás támadhat az ellenzéki polgármesterekkel kapcsolatos korrupciógyanús esetek kapcsán. Az ügyészségi intézkedések rendre őket érik el, holott olyan nevek is feltűnnek az ügyekben, mint Mészáros Lőrinc vagy Kocsis Máté.
A magyar miniszterelnököt a soros elnökség programjának ismertetésére várják Strasbourgba.
hvg.hu
Méretes csapattal vett részt az orosz úszószövetség az augusztus eleji debreceni versenyen, amelynek összesített éremtáblája a jelentős sikerüket mutatja. A magyar szövetség azonban nem ezzel számol és a támogatásokat sem ez alapján osztják.
Az agrárminiszter Kijevben meghívta Ukrajna Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztériumának ügyvivőjét, hogy vegyen részt a Magyarország által elnökölt uniós agrártanács ülésen.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem tetszett nekik Orbán „békemissziója”.
hvg.hu