Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?
BrandChannel

Megelégszik a tűrhető állással, vagy jobb lehetőséget szeretne?

Ma már nem számít kirívó esetnek, ha valaki egy-két éven belül munkahelyváltásra szánja rá magát. Gondolta volna, hogy az X generációs (1965 és 1975 között született) szakemberek 64%-a fontolgatja, hogy új kihívást keres magának? Mit tehet azért, hogy a gyakori újratervezés helyett olyan munkahelyet találjon, ahol biztosítják az elvárásainak megfelelő körülményeket?

MTI Karrier

Már szombaton megkezdheti a sztrájkot a VDSZSZ

Sztrájkot helyezett kilátásba a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), miután vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel a munkaügyi egyeztetés immár 58., pénteki fordulóján sem.

MTI Gazdaság

Lassul az infláció az euróövezetben

Az euróövezetben novemberben átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint tavaly novemberben, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Az elemzők 2,4 százalékot vártak novemberről.

MTI Karrier

Mi lesz a Spanyolországban dolgozó románokkal?

Mintegy 130 ezer román állampolgár veszíti el állását egy hónapon belül Spanyolországban, ahol várhatóan december végéig összesen hárommillióra nő a munkanélküliek száma – ismertet egy felmérést a kolozsvári Krónika napilap internetes oldalán csütörtökön.

hvg.hu Karrier

Uniós minimálbérek

Egyre kevesebben kapnak minimálbért az EU-ban - derül ki az Eurostat adataiból. Az unió 27 tagállama közül húszban szabtak meg minimálbért, és közülük öt országban emelkedett tavaly a hivatalosan ezt az összeget keresőknek a teljes munkaidőben foglalkoztatottakhoz viszonyított aránya.

MTI Gazdaság

Leállítja termelését a Nokia az év végére

Két hétre leállítja a Nokia a termelést a romániai nemeszsuki (Jucu) gyárában az év végi ünnepek idejére. A mobiltelefonokat gyártó cég vezetése szerint a december 22. és január 5. közötti munkaszünettel "az alkalmazottaknak szeretnének lehetőséget adni arra, hogy az ünnepeket családjuk körében tölthessék el" - írja a kolozsvári Krónika internetes oldalán.

MTI Karrier

Meglepő fizetési listák

Az államigazgatási szervezetek dolgozóinak átlagjövedelme havi 200 ezer forint, míg a közigazgatási szervezeteknél munkaviszonyban állók átlagosan 181 ezer forintot keresnek - írja csütörtöki számában a Népszabadság a Workania állásportál bérinformációs honlapjára hivatkozva.

hvg.hu Karrier

Kié a világ legirigyeltebb szakmája?

Ki ne álmodna arról, hogy pukkadásig tömheti magát csokoládéval és válogatottnál válogatottabb finomságokkal? Néhány kiválasztottnak mindezért még fizetnek is. Mit csinál a profi csokoládéítész? Valóban olyan kívánatos ez a munka, mint ahogy az átlagember gondolja?

hvg.hu Autó

Személyi változások a Nissannál

November 24-től Balogh Györgyöt nevezték ki a Nissan Sales Central & Eastern Europe Magyarországért felelős igazgatójává.

MTI Karrier

Kényszerszabadságra küldi dolgozóit a Michelin

Kényszerszabadságra küldi romániai alkalmazottjait a Michelin. A gumiabroncsokat gyártó vállalat három romániai gyárának összesen 3450 alkalmazottja számára december 12-től két hétig tart majd a kényszerpihenő - adta hírül a kolozsvári Krónika napilap internetes oldalán.

1
110 111 112 113 114
229
Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Túlélni a mellrákot: nem mindegy, hova született

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

A címlapról ajánljuk