szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Eddig az Európai Uniónak nyolc tagállama vette át valamilyen formában a magyar példát, vagyis azt, hogy a tehetség támogatásának hálózatos rendszerét kell kialakítani az országban ahhoz, hogy hatékonnyá váljon.

Magyarország immár jó példának számít az Európai Unióban a tehetséggondozás szempontjából - mondta Csermely Péter, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke csütörtökön a Magyar Géniusz Program évzáró sajtótájékoztatóján a fővárosban. A professzor elmondta: eddig az Európai Uniónak nyolc tagállama vette át valamilyen formában a magyar példát, vagyis azt, hogy a tehetség támogatásának hálózatos rendszerét kell kialakítani az országban ahhoz, hogy hatékonnyá váljon.

Mint kifejtette, a Magyar Géniusz Program immár második éve működik, és az egész Kárpát-medencére kihat; egy nagyon széles közösséget - több 10 ezer embert - megmozgató kezdeményezés. A képzésekre, amelyek elsősorban pedagógusoknak szólnak, eddig 10 ezren jelentkeztek. A programban résztvevőket a tehetség felismerésére és kezelésére tanították - fűzte hozzá. Azon a diákok - 5 és 35 év közötti tehetségek - száma, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a programmal, több mint 100 ezer. 

Az országban egyébként 200 olyan program indult, amely a Magyar Géniusz támogatását élvezi; országosan ma már 350 úgynevezett tehetségpont működik, ahol a fiatalok segítséget kaphatnak tehetségük felismeréséhez és kibontásához. Ezek elsősorban oktatási intézmények, de van közöttük cukrászműhely, sakk-klub és javító-nevelő intézet is. "A tehetséggondozás nem kampányfeladat, itt egy ember sorsáról van szó, egy pályát jelent, amely több évtizedben mérhető, ezért örülünk, hogy a nemzeti tehetségprogram 2028-ig szól" - mondta. 

A Magyar Géniusz Program 2011-ben fejeződik be, de a remények szerint a kormány elfogadja ennek folytatását Tehetség Hidak néven. A jövőre kezdődő magyar EU-elnökség nagyon jó esélyt ad arra, hogy ezt a gondolatot tovább terjesszék; az oktatásért felelős államtitkárságnak az egyik kiemelt programja a féléves magyar elnökség idejére éppen a tehetséggondozás - mondta Csermely Péter.

Egy kicsit javult a magyar ipar helyzete, már csak 27,6 százalékot zuhant

Egy kicsit javult a magyar ipar helyzete, már csak 27,6 százalékot zuhant

A római, aki fejben írta a világ legnagyobb filmzenéit

A római, aki fejben írta a világ legnagyobb filmzenéit

Erdélyi Zsolt: Az Index válasszon magának új főszerkesztőt

Erdélyi Zsolt: Az Index válasszon magának új főszerkesztőt