Tetszett a cikk?

Az értelmi sérült emberek munkához való jogára hívja fel a figyelmet a Salva Vita Alapítvány minap indított kampánya.

A fogyatékosok munkavállalását segítő alapítvány fennállásának 10. évfordulóját ünnepli, s ebből az alkalomból indítják el decemberig tartó médiakampányukat – mondta el Dávid Andrea, a szervezet ügyvezetője. A médiakampány keretében különböző tájékoztatási anyagokkal azt szeretnék elérni, hogy több értelmi sérült kapjon munkát. Az alapítvány értelmi sérültek normál munkahelyen történő munkavállalását segíti a támogatott foglalkoztatás módszerével.
Az ügyvezetője emlékeztetett rá, hogy Magyarországon 1987-ben lépett életbe az úgynevezett kvótarendszer, amely előírja, hogy minden 20-nál több embert foglalkoztató munkáltatónak a létszám 5 százalékáig megváltozott munkaképességű dolgozót kell alkalmaznia. A kötelezettséget nem teljesítő munkáltatóknak rehabilitációs hozzájárulást kell fizetniük. „A hozzájárulás alacsony összege a munkáltatókat inkább a büntetés kifizetésére, mintsem munkáltatásra ösztönzi” - vélte az ügyvezető, aki szerint Magyarországon a lakosság 3-5 százalékát teszik ki az értelmi sérültek, akik között az aktív keresők aránya mindössze 8,5 százalék. (MTI)
Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Itt a teljes igazság arról, hogyan tehetett tönkre számítógépeket egyetlen dal lejátszása

Láttunk már ennél izgalmasabb csatát valaha a Bajnokok Ligájában? – Szavazzon!

Láttunk már ennél izgalmasabb csatát valaha a Bajnokok Ligájában? – Szavazzon!

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie

Brit katonai szakértő: Ez már nem blöff, Putyin egyetlen lehetősége az atomháború, a NATO-nak a legrosszabbra kell készülnie