Tetszett a cikk?

A Microsoft Magyarország Kft. lett az első a humán tanácsadással foglalkozó Hewitt Inside Kft. "Legjobb Munkahely 2003"-as felmérésén.

A Microsoft Magyarország Kft. áll annak a listának az élén, amelyet a Hewitt Inside emberi erőforrás tanácsadó cég állított ösze a legjobb hazai munkahelyekről. A "Legjobb Munkahely 2003"-as felmérésen – amelyet a Figyelő hetilappal közösen készítettek – a második helyen az elektronikai berendezéseket gyártó National Instruments Europe Kft. végzett. A harmadik helyre holtversenyben a Budapest Bank Rt. és az üzleti informatikával foglalkozó Scala ECE Hungary Kft. került.
A lista összeállításához az alkalmazottak elégedettségét, a vállalatok humán rendszereinek hatékonyságát és a felsővezetők tevékenységét vizsgálták. Tököli Zsolt, a projekt vezetője elmondta, hogy az idei felmérésben 70 cég mintegy 11 ezer munkavállalója válaszolt a kérdésekre. Tavaly még csak 50 vállalat 7000 alkalmazottját kérdezték. „Az idei eredmények szerint megfordult a tendencia a munkavállalók elkötelezettségét tekintve" – közölte Tököli Zsolt. Idén a megkérdezettek 47 százaléka elkötelezett munkahelye iránt, ami néhány százalékpontos növekedés az előző évhez képest, míg a korábbi években 5-6 százalékpontos csökkenést mértek.
A felmérés vezetője szerint a növekedés oka, hogy a 2001-2002-ben megjelent gazdasági nehézségek felkészületlenül érték a magyarországi cégeket, mostanra azonban rugalmasabban reagálnak a külső környezet hatásaira. Tököli szerint a munkavállalók leginkább a munkakörnyezetükkel és a munkahelyi kapcsolatokkal elégedettek. A legkisebb elégedettséget a karrierlehetőségek és a fizetések váltották ki. A felmérés tapasztalatai szerint az elkötelezettséget leginkább az érdekes feladatok, a biztos munkahely és a stabil felső vezetés befolyásolja.
A legnagyobb különbséget az első tíz és a többi cég eredménye között a felső vezetés megítélése, az emberi bánásmód és a vállalaton belüli rugalmasság területén mérték. Tököli Zsolt elmondta, hogy Magyarország az idén először része az európai felmérésnek, így a magyar eredmények összehasonlíthatóak lesznek a többi európai állam adataival. Az összevetést másfél-két hónap múlva hozzák nyilvánosságra. (MTI)
Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Rákot, epilepsziát is kimutat a vizsgálat, és így már sokkal egyszerűbb lesz elvégezni

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason

Bilincselés közben meghalt egy férfi Zagyvarékason