Tetszett a cikk?

Ha a kormány szándékai teljesülnek, a létszámcsökkentés a minisztériumoknál és a központi közigazgatási szerveknél 2603 ember elbocsátásával 10,35 százalékos, a központi közigazgatási szervek területi és helyi szerveinél 4318 ember elbocsátásával pedig 6,84 százalékos lesz.

A kabinet döntése értelmében a minisztériumoknál meghatározott 10 százalékos leépítéstől négy tárca tér el, amit a kormányszóvivő szerint az uniós csatlakozásunkból adódó feladatok indokolnak. Így egyes területeken szükséges a foglalkoztatás bővülése is.
A legnagyobb arányú leépítés az oktatási tárcánál lesz, itt a dolgozók 15,33 százalékát, azaz 224 embert küldenek el. A Pénzügyminisztérium várhatóan 506 munkatársától válik meg (12,28 százalék), a Központi Statisztikai Hivataltól pedig feltehetően 126 embert küldenek el (12,55 százalék).
A kormányszóvivő közölte: az intézkedéssel az állam jövőre mintegy 20 milliárd forinttal kevesebb bért fizet ki. Elmondta azt is: a tárcák a kormányhoz benyújtott intézkedési terveikben a feladatok hatékonyabb ellátásának vizsgálatával, valamint a szervezeti átalakítást figyelembe véve a közigazgatás korszerűsítésének programjával is foglalkoztak. Az intézkedések célja az, hogy korszerűsödjön a minisztériumok és háttérszervezeteik működése, javuljon a foglakoztatás, továbbá lehetővé teszik, hogy erősödjenek az új feladatokat ellátó szervezeti egységek.
Az elbocsátások határideje november 30., az ehhez kapcsolódó szervezeti átalakításokat pedig jövő februárig kell elvégezni. (MTI)
Több száz külföldi szavazatot rossz pecséttel adtak le a romániai választáson

Több száz külföldi szavazatot rossz pecséttel adtak le a romániai választáson

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

Van, ahol komornyik hozza utánunk a proseccót síelés közben

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait