A győri Frigyes laktanya felújítására és új városközponttá alakítására egy német befektető csoport mintegy 60 millió eurós – hozzávetőleg 16 milliárd forintos – projektet dolgozott ki. A projekt ezer új munkahelyet teremt, és ugyanennyien juthatnak megélhetésez az építkezésből is.

A minap bemutatott elképzelésekben a győri belvárosban induló munkálatok célja egy új városközpont létrehozása, s nem pusztán a XIX. század végén historizáló stílusban emelt épületek felújítása. Bertold Riehl a befektető Interbonum Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy terveik szerint a projektet a cég100 százalékos leányvállalata, a Győr City Center Kft. bonyolítja le.



A történelmi belvárostól a vasút választja el a 2,7 hektáros laktanyát, amely közel másfél évtizede üresen áll. Az épületegyüttest a rendszerváltást megelőző évtizedekben a szovjet hadsereg használta. A lepusztult, bár műemléki védettség alatt álló épületekben a felújítás után éttermek, elegáns kávéházak, exkluzív divatüzletek kapnának helyet. Az egykori legénységi szállások egyikében pedig 110 szobás hotelt rendeznének be.



A projekt különlegessége egy multifunkcionális központ, amely lehetőségek sokaságát kínálná szórakozásra, sportolásra, szépítkezésre, bevásárlásra. Az alakuló térből elegáns főteret szándékoznak létrehozni, ahol koncerteket, színházi előadásokat lehet rendezni. A laktanya déli részén – a tervek szerint – lakóépületeket emelnek.



A projekt – amennyiben valamennyi eleme megvalósul – a számítások szerint ezer új munkahelyet teremt és hozzávetőleg ugyanannyi embernek ad megélhetést maga az építkezés. A befektetők a számítások szerint 8-9 év alatt juthatnak ismét a pénzükhöz a létesítmények értékesítése vagy bérbeadása nyomán.



Még a beruházás megkezdése előtt módosítani kell a városrendezési tervet. A legnagyobb gondot a közlekedés átszervezése okozza, mivel a vasút felett átívelő Baross-híd már mai is egyre kevésbé képes elvezetni a forgalmat. Balogh József polgármester az ügyben kulcsproblémának nevezte a leendő új városközpont megközelíthetőségét. A vasút alatt húzódó aluljáró beruházás előkészületei már jelenleg is jól haladnak, megépítése mai árakon mintegy ötmilliárd forintba kerül. (MTI)
A francia Pókember egy hongkongi felhőkarcolón bukkant fel – videó

A francia Pókember egy hongkongi felhőkarcolón bukkant fel – videó

Egy kis kínai mobilgyártó állítja: jobb ujjlenyomat-olvasója van, mint a Samsungé

Egy kis kínai mobilgyártó állítja: jobb ujjlenyomat-olvasója van, mint a Samsungé

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

A Sziget már jó ideje nem a magyar fesztiválok között játszik

Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket a világszínvonalú Honvédkórházban

Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket a világszínvonalú Honvédkórházban

Hatéves gyereket gázolt halálra a zebrán egy kamionos Romániában

Hatéves gyereket gázolt halálra a zebrán egy kamionos Romániában

A tengeri jég sose volt még ilyen kicsi se az északi, se a déli sarkon

A tengeri jég sose volt még ilyen kicsi se az északi, se a déli sarkon