A forint megroppanása a jegybank, a Pénzügyminisztérium és a magyar kormány hitelességének megkérdőjelezésére vezethető vissza. Az MNB elnöke és Monetáris Tanácsa 2001-től 2002 júniusáig támogatta a jobboldali kormány nemzeti populista osztogató gazdaságpolitikáját, majd ortodox, kemény forint politikára tért át, beszűkítve saját, és a magyar gazdaság mozgásterét. A szociálliberális kormány pénzügyminisztere tűrte 2002 júniusa és 2003 júniusa között kormányának szociálpopulista fiskális és jövedelempolitikáját, majd következetlen és szakmailag kifogásolható 2004-es költségvetést állított össze. A kormány feje képtelen volt világos gazdaságpolitikai célok megfogalmazására, a monetáris, fiskális és jövedelempolitika összehangolására, illetve összhang kikényszerítésére. Létrejött a politikák hiteltelen és megbízhatatlan, rossz mixturája. Ez tovább rontotta a magyar gazdaság versenyképességét.

A gazdasági stratégia hiányát és helytelen intézkedéseket tetézte, hogy a szereplők felelőtlenül fecsegtek. Az MNB elnöke, a pénzügyminiszter és a kormány feje egyre másra nyilatkoztak, a nyilvánosság előtt tárgyalták az árfolyam, a kamatok legtitkosabb és tőzsdei szempontból legérzékenyebb kérdéseit. A piac először hitt a nyilvános jelzéseknek, majd a nyilatkozatok inflálódása következtében, valamennyi jelzést önmaga ellentéteként fogta fel. Bizonyosan nem az fog történni, amit a felelős felelőtlenek üzennek. Ma nincs olyan hiteles magyar közszereplő, akinek nyilatkozata, jelzése pozitívan és megbízhatóan hatna a piacokra.

A jegybank kiszolgáltatta magát a pénzpiaci spekulációnak, jelen vezetésével aligha képes hiteles üzenetet küldeni. A pénzügyminiszter elveszítette a kormányt támogató politikai erők és a szakma bizalmát. A kormánynak egyetlen lehetősége van: jelentős csomagban visszavágja a még el nem fogadott költségvetést, s így adja tudtul a piacnak, hogy a populista politikának vége. Intézkedik, tesz, és nem szaval. A nagy nemzeti és nagy szociális álmoknak vége – a Valóság földje már szabad szemmel látszik.