Több mint 6 milliárd forint jutott 2003-ban az új munkahelyek létesítésének támogatására, ebből 6-6,5 ezer álláshely jöhet létre.

Az új munkahelyek létrehozását támogató központi program keretében eredetileg 3 milliárd forint állt rendelkezésre a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészéből, ezt az összeget azonban a jelentős igények miatt a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete döntései alapján 2,6 milliárd forinttal megemelték. Ezen felül a hét leghátrányosabb helyzetben lévő megye 710 millió forint munkahely-teremtési támogatásban részesült, ez további új munkahelyek létesítését teszi lehetővé.



Az 5,6 milliárd forintos keret terhére 474 pályázó részesült vissza nem térítendő támogatásban. A támogatással a beruházások befejezését követően várhatóan több mint 5500 új munkahelyet létesítenek a vállalkozások. A vállalkozók döntően a hátrányos helyzetű térségekben hozzák létre az új munkahelyeket, ahol csaknem 2900 regisztrált munkanélkülit foglalkoztatnak majd a vállalkozások. (MTI)
Egymillió eurót nyer, aki bebizonyítja, hogy Bielefeld nem létezik

Egymillió eurót nyer, aki bebizonyítja, hogy Bielefeld nem létezik

Forradalmi módszerrel hosszabbították meg egy magyar férfi bal lábát

Forradalmi módszerrel hosszabbították meg egy magyar férfi bal lábát

Grönland megvásárlása? Ma inkább a lízing és a hódítás a népszerű

Grönland megvásárlása? Ma inkább a lízing és a hódítás a népszerű

Kampányolás a zavarosban: Budapesten bármit lehet?

Kampányolás a zavarosban: Budapesten bármit lehet?

Motorcsónakbalesetben halt meg az ismert lengyel filmproducer

Motorcsónakbalesetben halt meg az ismert lengyel filmproducer

Ilyen lehet az ördög családvédelmi akcióterve

Ilyen lehet az ördög családvédelmi akcióterve