Anna Diamantopulu szerint a bizottságot elsősorban az úgynevezett „kimaradási záradékok" ügye foglalkoztatja, amelyek alapján az alkalmazottak önként lemondhatnak az irányelv szerint egyébként nekik járó bizonyos jogokról. További két fontos tisztázandó probléma a munkaidő kiszámításához alapul vett időszakoknak, illetve magának a munkaidőnek a meghatározása.



„Méltányoljuk annak fontosságát, hogy az alkalmazottak szabadon döntsenek arról, milyen feltételek mellett kívánnak dolgozni. A gyakorlatban azonban nem érvényesülnek megfelelően az irányelvnek azok az előírásai, amelyek a kimaradási záradékkal élő dolgozók jogainak védelmét szolgálják" – mondta a biztos. Az 1993-ban hatályba lépett irányelv több területen, például a 48 órás hét végi szolgálatok esetében teszi lehetővé a tagállamok számára a kimaradási záradék alkalmazását, amellyel a legszélesebb körben Nagy-Britannia élt.



Ennek alapján az alkalmazottak – bizonyos feltételek mellett – lemondhatnak arról a jogukról, hogy megtagadják a hosszabbított munkaidők vállalását. Ehhez való előzetes hozzájárulásuk mellett további feltétel, hogy ha viszont élni kívánnak jogaikkal, emiatt nem érheti őket hátrány. Végül, pontos nyilvántartást kell vezetni azoknak a dolgozóknak a munkaidejéről, akik hozzájárultak a kimaradási záradék alkalmazásához. Az irányelv elfogadása óta Nagy-Britannia mellett több tagállam – Franciaország, Németország, Hollandia, Spanyolország és Luxemburg – is hozott vagy tervbe vett olyan rendelkezéseket, amelyek lehetővé teszik a kimaradási záradék korlátozott alkalmazását bizonyos ágazatokban.



A bizottságnak az irányelv végrehajtásáról szóló jelentése azonban azt állapítja meg, hogy a jogszabályban erre vonatkozóan előírt garanciák nem mindegyike érvényesül. Gyakran előfordul például, hogy az alkalmazottakkal munkaszerződésükkel egyidejűleg íratják alá a kimaradási záradék alkalmazásához való hozzájárulásukat, ami a bizottság álláspontja szerint döntési szabadságuk korlátozását jelenti. (MTI)