Az oktatási tárca korlátozná az egyetemi oktatók többszörös munkavállalását a várhatóan februárban kormány elé kerülő felsőoktatási reformkoncepció szerint, és a tanároknak egy intézményt kell a jövőben megjelölniük főállásként.

A normatívát a főállásként megjelölt intézmény kapná, s az oktató további egy felsőoktatási intézményt jelölhetne meg, ahol mint vendégtanár oktat – ismertette a minisztérium elképzelését Mang Béla felsőoktatási helyettes államtitkár.



A felsőoktatási reformkoncepcióban az is szerepel, hogy a tárca az oktatók számára kezdeményezi az úgynevezett mozgóbér bevezetését, ami az alapbéren felüli 20 százalékos bérhányad lenne. Ez lehetőséget adna az oktatók közötti differenciálásra, a legjobban teljesítők kiemelésére – véli az államtitkár. A mozgóbérek odaítélésének kritériumairól az egyetemi tanácsok dönthetnének majd.



A tervezet szerint 2005-től igazgatótanácsok alakulhatnak majd a felsőoktatási intézményekben. A testületek tagjainak felét maga az intézmény, másik felét az oktatási miniszter delegálná. Garanciális elemként bekerült a tervezetbe, hogy az egyetemi tanács vétót emelhet két alkalommal a miniszter jelöltjeivel szemben, harmadszor azonban már el kell fogadni a tárcavezető ajánlatát.



Továbbra is úgy látják a minisztériumban, hogy a magyar felsőoktatás átalakulása, versenyképessé tétele bizonyos külső, az intézményi autonómián kívüli döntéseket is megkíván. Az igazgatótanácsok elsősorban stratégiai jellegű döntéseket hozhatnak majd az intézményekről, de az oktatói-tudományos munka, az akadémiai tevékenység teljesen független maradna.



Azok a rektorok, akiknek a mandátuma 2005-ig nem jár le, választhatnak majd, hogy az igazgatótanácsok elnöki teendőit is ellátják a rektorság mellett, vagy az egyetemi tanácsok elnökei lesznek. A felsőoktatási helyettes államtitkár szerint az intézmények működési formáiról tovább folyik a gondolkodás a tárcánál, a tervezet bizonyos társasági formák választására adna lehetőséget. Mang Béla példaként említette a közhasznú társaságokat, ugyanakkor megjegyezte, hogy a Zeneakadémia már jelezte közalapítvánnyá való átalakulásának szándékát. A helyettes államtitkár személy szerint úgy gondolja, ez hatékony működési forma lehetne a felsőoktatási intézmények számára. Cáfolta ugyanakkor, hogy ez privatizációt jelentene: az állam a fenntartói jogokat adná át a kht-nak. (MTI)
Nagy változás jön a YouTube-videóknál, könnyebb lesz a lejátszás

Nagy változás jön a YouTube-videóknál, könnyebb lesz a lejátszás

Űrhajós-világkongresszussal turbózná fel az országimázst Szijjártó Péter

Űrhajós-világkongresszussal turbózná fel az országimázst Szijjártó Péter

17 millió forintot kapott egy csaló egy 89 éves nőtől

17 millió forintot kapott egy csaló egy 89 éves nőtől

Nem tud megszabadulni a Michelin-csillagtól egy francia séf

Nem tud megszabadulni a Michelin-csillagtól egy francia séf

Lakáskiadással egészíti ki a jövedelmét a leváltott Paks-ügyi államtitkár

Lakáskiadással egészíti ki a jövedelmét a leváltott Paks-ügyi államtitkár

Megmarad-e a korcsolyakomplexummá alakított Récsei Központ műemléképülete?

Megmarad-e a korcsolyakomplexummá alakított Récsei Központ műemléképülete?