Kubában, ahol az átlagkereset havi 20 dollár körül van, a pincérek és utcai zenészek 150 és 1500 dollár közötti összegeket vihetnek haza havonta a turistáktól kapott borravalókból, így nem meglepő, hogy Kubában a pincérség számít a karrier csúcsának.
A kubai munkaerőpiac ugyanis éppen a fordítottja a fejlett országokban megszokottnak. A képzett, szellemi foglalkozású munkaerő napi egy dolláros keresetével a gazdasági hierarchia alján helyezkedik el, a külföldieket kiszolgáló szobalányok ezzel szemben a "nemzet vállalkozói", akik nem ritkán havi száz, esetenként ezer dollárt keresnek - írja a Business Week.
A jelenség magyarázata abban keresendő, hogy az államtól fizetést kapó dolgozók a szinte értéktelen kubai peso-ból kénytelenek megélni, a kubai "export" 60 százalékát kitevő idegenforgalmi szektorban tevékenykedők viszont dollárban kapják a borravalót. A karibi ország társadalma is eszerint rendeződött át. Az új Kuba két osztályát az állami fizetésből élő szegények és a dollárhoz hozzájutó tehetősek alkotják.
A Business Week által leírt jelenség magyar olvasót a nyolcvanas évek Magyarországának lángossütő, butikos, taxis, zöldséges vállalkozó sztárjaira, és a Balaton környéki „Zimmer frei” idegenforgalomra emlékeztetheti.
Kuba, tanulva a szovjet leckéből, már a '90-es évek elején elkezdte átalakítani gazdaságát, és egyértelműen az idegenforgalmat helyezte a középpontba - írja az amerikai hetilap. A düledező havannai házakat luxus hotelekké vagy éttermekké alakítják. Egy meglepő húzással Fidel Castro törvényes fizetőeszközzé tette országában a legfőbb imperialista ellenség jelképét, az amerikai dollárt.
A kubaiak kiválóan beletanultak a vendéglátás művészetébe, apró dolgokkal, például "Have a nice day!" kártyákkal, szív alakban kiterített törölközőkkel, tangó táncosokkal és más egyebekkel igyekeznek a látogatók honvágyát feledtetni - és természetesen megkeresni "napi betevőjüket".
A turizmus-vezérelt gazdaság nyomására ma már az is megengedett, hogy a kubai lakosok saját lakásaikban éttermet nyissanak, ezekkel "paladares" néven találkozhatunk. Egy négyfogásos vacsora ára egy személyre 20 és 30 dollár között változik általában, egy ilyen háztartás 30-nál is több vendéget szolgálhat ki a hét hat napján, ami legkevesebb havi 16 ezer dolláros plusz bevételt jelent még a borravaló előtt. Persze e bevételből lejönnek az adók, az alapanyagköltségek és az "éttermet ajánló" idegenvezetők juttatásai, de még így is tetemes jövedelem kiegészítést jelent egy hasonló másodállás.
Igaz a szigetország pénzügyi szektora és a törvényi szabályozás nem tudott lépést tartani a kubai dolgozó gyors tanulékonyságával. A vállalkozók nem akarják dollárjövedelmüket peso-ra váltani és helyi bankokban elhelyezni. Ha maguknál tartják pénzüket, nem teszik ki magukat a központi hatalom szeszélyének, és nem derül fény vagyonuk nagyságára sem. Erős félelmek élnek a hirtelen leértékeléssel szemben is. A felhalmozott pénzzel a vállalkozók nem tudnak mit kezdeni, jobb híján készpénzben tartják vagy aranyba fektetik, mert senki se biztos benne, mikor minősítheti tevékenységét illegálisnak a hatalom.
k-
