Tetszett a cikk?

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szervezetéről leválnak a közvetlen végrehajtás szervei, így a központ a jövőben jobban koncentrálhat az elvi irányítói és ellenőrzési feladatokra – közölte az országos rendőr-főkapitány.

Megerősödik az ORFK szervezetének ellenőrző, irányító és vezetői funkciója, egyszerűbb működési rend valósul meg, kevesebb lesz a vezetői szintek száma, létszám szabadul fel, amely a területi és helyi szervek irányába mozdul el, és ezzel együtt az ORFK központi szerveinek létszáma 10 százalékkal csökken – mondta Salgó László vezérőrnagy. Az ORFK-n a jelenlegi 101 vezetői posztból 59-et megszüntetnek, a főosztályvezető-helyettesek száma 14-gyel, az osztályvezető-helyettesek száma 26-tal csökken az átszervezés végére. Senkit nem küldenek el az átalakítás miatt és anyagi hátrány sem érheti az új beosztásba kerülőket. Sipos Gyula dandártábornok, az ORFK gazdasági főigazgatója elismerte: a változatlan ellátmány csak hat hónapig illeti meg az alacsonyabb beosztásba kerülő egykori vezetőket.



Salgó László közölte, hogy megszűnik az ORFK Hivatala, és máshol helyezik el a jelenleg ott végzett feladatokat. Az új szervezeti egységben megerősödik a kommunikációs tevékenység, amely a megelőzési szervezettel együtt főkapitányi irányítás alá kerül. Ez a főosztály foglalkozik a jövőben a sajtó- és civil kapcsolatokkal, a bűnmegelőzéssel és esélyegyenlőséggel valamint a baleset-megelőzéssel.



Az országos főkapitány közvetlen alárendeltségében fog működni a költségvetési ellenőrző osztály, a szóvivői iroda és a titkársági főosztály. A jövőben egységes jogi és perképviseleti rendszer jön létre az ORFK-n, A gazdasági és igazgatási igazgatóhelyettes irányítja az adat- és titokvédelmet, valamint a minőségfejlesztéssel kapcsolatos munkát.



Salgó László megerősítette, hogy tovább működik a rendőrség pénzügyi-gazdasági tevékenységét áttekintő és az iskolások fogadásával foglalkozó munkabizottság. Feláll további két munkabizottság is, az egyik a bűnügyi reformok helyi szerveknél való bevezetésének lehetőségeivel, a másik pedig a szervezeti átalakítás megyei adaptációjával foglalkozik. (MTI)
Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást

Már az Alkotmánybíróság vizsgálja a gyerekvédelemben dolgozók életvitelének vizsgálatáról szóló szabályozást