A bonni Beethoven zenekar 16 hegedűse azzal érvel, hogy ők többet dolgoznak a koncerteken, mint például a fuvolások...

A bonni Beethoven zenekar 16 hegedűse azzal érvel, hogy ők többet dolgoznak a koncerteken, mint például a fuvolások, az oboások, vagy a puzonosok. Követelik a zenekar vezetőjétől azt is, hogy a szólókat játszó zenészeknek ne járjon prémium. Az így fennmaradó összegből például finanszírozható volna a hegedűsök által kért béremelés.



Laurentius Bonitz, a zenekar vezetője megdöbbenéssel értesült a kérésről, és azon nyomban nevetségesnek és abszurdnak minősítette azt. A hangszeres muzsika nem hasonlítható semmilyen más szakmához – tette hozzá. Közölte egyben, hogy ragaszkodik a szólókat, illetve a vezető szólamokat játszó muzsikusok kiemelt dotálásához is. Lehet, hogy a kérdés egy jogásznak érdekes megoldandó problémát jelent, egy muzsikus számára azonban ez nem merülhet fel kérdésként – vélekedett a Leurentius Bonitz. Az ügy megegyezés hiányában májusban munkaügyi bíróság elé kerül. (Panoráma)
22 millió facsemetét ültet a kormány

22 millió facsemetét ültet a kormány

Embert ölt a medve Székelyföldön

Embert ölt a medve Székelyföldön

Átment a zebrán egy zebra Nyitrán

Átment a zebrán egy zebra Nyitrán

Dal 40 ujjra - így még biztos nem hallotta a Bohém Rapszódiát

Dal 40 ujjra - így még biztos nem hallotta a Bohém Rapszódiát

Visszavonul az olimpiai bajnok gyorskorcsolya-váltó egy tagja

Visszavonul az olimpiai bajnok gyorskorcsolya-váltó egy tagja

44,2 millió forint adósságot termel napi szinten a Honvédkórház

44,2 millió forint adósságot termel napi szinten a Honvédkórház