A Bakony Művek Rt. első lépésben 1,35 milliárd forintos, összesen 2,2 milliárd forintos beruházással épít gyárat Hajdúnánáson – jelentette be Zentai Gábor vezérigazgató.

A hajdúnánási gyár a 2005. január 1-jétől termelő nyíregyházi Electrolux Hűtőgépgyár kiszolgálására jön létre. Az első évben 300 ezer hűtőgép alkatrészeit és részegységeit gyártja majd az üzem, kezdetben 150 fővel. Zentai Gábor elmondta, hogy 2007-re a foglalkoztatottak száma 350 főre nő. A gyár 2007-ben várhatóan már mintegy évi 1 millió hűtőszekrényhez fog alkatrészeket szállítani Nyíregyházára.



A Bakony Művek a beruházásra egy kft.-t hoz létre, és tárgyalásokat folytat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és a Regionális Fejlesztési Holding által alapított Beszállítói Befektető Rt.-vel, annak belépéséről a kft.-be – mondta a vezérigazgató. A beruházást a Bakony Művek mintegy 30 százalékban saját forrásaiból finanszírozza. A társaság a következő években összesen 6-8 milliárd forintos beruházást tervez, ezért a magyar tulajdonban lévő cég szorgalmazza, hogy a nemzetközi vállalatokhoz hasonlóan, kiemelt kormányzati támogatásban részesülhessen – mondta a társaság igazgatósági elnöke, Mátyásfalvi György.



A 2,8 milliárd forint jegyzett tőkéjű Bakony Művek 98 százalékban Mátyásfalvi György, Zentai Gábor és Kovács Gábor (Bankár Holding) tulajdonában van. A cég az év elején aláírt egy szerződést a svéd Electrolux-szal, alkatrészek gyártásáról és Svédországba szállításáról. E szerződés teljesítése érdekében a cég Veszprémben 1,15 milliárd forintos beruházással felújítja egy 6 ezer négyzetméteres gyártócsarnokát, ahol már az idén augusztusban megkezdődik a termelés. Hosszabb távon az Electrolux részegységek gyártását a Bakony Művek teljes egészében Hajdúnánáson tervezi. Az így egy-két éven belül felszabaduló veszprémi csarnokban a cég autóipari alkatrész-, illetve szerszámgyártást folytat majd – mondta Zentai Gábor.



A Bakony Művek tavalyi árbevétele 6,96 milliárd forint volt, amit az idén 8,3 milliárd, 2005-ben 12,4 milliárd forintra akar növelni. A jelenlegi szerződések alapján az árbevétel 2007-ben eléri a 16,7 milliárd forintot, és addigra a 2003-ban elért 249 millió forintos üzemi eredmény 1,4 milliárd forintra, a 2003-ban 173 millió forintos mérleg szerinti eredmény pedig 1 milliárd forintra nő. Az idén a cég a 430,7 millió forintos üzemi és 255,7 millió forintos mérleg szerinti eredményt tervez.



Az autóipari területen a Bakony Művek a Valeo cégnek, az Opelnek és a Magyar Suzuki Rt-nek jelenleg is beszállítója. A cég az Esztergomban gyártott Ignishez és a 2005 elejétől ugyanott készülő új Suzuki modellhez is ablaktörlő rendszereket szállít, és elnyerte a Suzuki globális ablaktörlő beszállítója címet is. Egy jelenleg Veszprémben zajló 1 milliárd forintos meghaladó beruházás nyomán még az idén megkezdi a cég a préselt, autóipari alkatrészek szállítását a Mercedesnek és Volkswagen/Audinak.



A társaság további beszállítói szerződések elnyerésével néhány éven belül évi 30 milliárd forintos árbevételt akar elérni. Ehhez a társaság akvizíciókat is tervez, illetve tárgyalásokat folytat külföldi pénzügyi befektetőkkel tőkeemeléssel együtt járó kisebbségi rész értékesítéséről – mondta Mátyásföldi György. (MTI)
Mára is bepróbálkoztak egy tüntetéssel, de csak pár tucatnyian mentek el

Mára is bepróbálkoztak egy tüntetéssel, de csak pár tucatnyian mentek el

Házi feladat a téli szünetre – itt egy lista, reméljük hasonló feladatokat kapnak a gyerekek

Házi feladat a téli szünetre – itt egy lista, reméljük hasonló feladatokat kapnak a gyerekek

MTVA: megsérült az egyik biztonsági őr

MTVA: megsérült az egyik biztonsági őr

A Ford megcsinálta a kutyaházat, amely a szilveszteri petárdázáskor is védelmet nyújt kedvencének

A Ford megcsinálta a kutyaházat, amely a szilveszteri petárdázáskor is védelmet nyújt kedvencének

Ne essen kétségbe, segítünk karácsonyi ajándékokat készíteni!

Ne essen kétségbe, segítünk karácsonyi ajándékokat készíteni!

Milliárdokkal húzza ki a bajból a kormány a kukaholdingot

Milliárdokkal húzza ki a bajból a kormány a kukaholdingot