A hvg.hu olvasói szívesen vállalnának munkát más európai országokban – ez állapítható meg abból a felmérésből, amit weboldalunk készített.

A válaszadók legnagyobb, 44 százalékos csoportját alkotók azzal indokolták, hogy elhagyva Magyarországot, más EU-tagállamokban is szívesen vállalnának munkát, mert olyan tapasztalatokat szerezhetnének, amelyek jótékonyan befolyásolnák a további életpályájukat. További 8 százalék azzal magyarázta vállalkozó kedvét, hogy az EU-ban sokkal nagyobbak a karrierlehetőségek, mint csak egy ország keretei között. További 30 százalék még mindig a vállalkozók csoportját gyarapítja. Az idetartozók azonban csak akkor kelnének útra, ha új nettó jövedelmük jelentősen meghaladná a jelenlegit. Így azok, akik inkább az európai munkavállalás mellett tették le a garast a válaszolók 82 százalékát, azaz döntő többségét tették ki.



Velük szemben áll az a 12 százalék, amelyből 7 százalék szerint a külföldi munkavállalás a családtól való különélést és az utazgatást is beszámítva már nem érné meg. További 8 százalék azért nem mozdulna, mert idekötik a családi kapcsolatai, amelyeken nem tud vagy nem akar lazítani még a nagyobb jövedelmet ígérő külföldi állás kedvéért sem. Végül csak 3 százalék mondta, hogy azért nem vállalna munkát, mert nem tud idegen nyelvet.



A külföldi munkavállalást a – lakosság egészét reprezentáló mintákat felhasználó – közvélemény kutatók vizsgálatai szerint egyébként a magyar lakosság nagyobbik része egyelőre nem tervezi. Mindössze néhány százalék mutat arra hajlandóságot, hogy más európai országokban is szerencsét próbáljon. A hvg.hu olvasóinak nagy része úgy látszik, éppen ebbe a csoportba tartozik.



MZ
Az utolsó döfést is beviszi a Microsoft, lelövik a Windows Phone 8.1 alkalmazásboltját

Az utolsó döfést is beviszi a Microsoft, lelövik a Windows Phone 8.1 alkalmazásboltját

Németországban is dúl már a török-kurd háború

Németországban is dúl már a török-kurd háború

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Életfogytiglant kapott a cellatársát halálra kínzó három férfi

Ha ezt tényleg bevezetik, vége a kilométerórák visszatekerésének

Ha ezt tényleg bevezetik, vége a kilométerórák visszatekerésének

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Csúszik az új Európai Bizottság hivatalba lépése

Akár ki is hátrálhat a kormány a 3-as metró támogatási szerződéséből

Akár ki is hátrálhat a kormány a 3-as metró támogatási szerződéséből