Tetszett a cikk?

A magyarországi távmunkahelyek elterjedése a kormányzat reményei szerint követheti az internet-hozzáférések számának látványos felfutását. Idén a kormány 255 millióval segíti a távfoglalkoztatást.

Jövőre a távmunkahelyek száma meghaladhatja a 80 ezret - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter sajtótájékoztatón kedden, Budapesten. Burány becslésekre hivatkozva közölte, hogy jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak távmunkában, ami a munkaerő-piacnak alig 2 százalékát teszi ki.



A miniszter példaként említette a skandináv országokat, ahol a távmunka aránya a munkaerő-piacon 30 százalék felett van. Az EU-átlag becslések szerint 13 százalékot tesz ki.



A miniszter ismertette a távmunkahelyek elterjesztését célzó, hétfőn megjelent pályázati kiírás feltételeit is. A munkaerő-piaci alap fél évig átvállalja 53 ezer - a minimálbérnek megfelelő - fornitnyi bér kifizetését járulékaival együtt azoktól a munkáltatóktól, akik távmunkahelyet létesítenek, vagy a közigazgatási reform keretében ennek révén tartják fenn a korábbi munkahelyet.



"A pályázaton előnyt élveznek a pályakezdők, a 45 év feletti munkavállalók, a fogyatékkal élők, és őket ápolók, illetve a roma származásúak" - hangoztatta a miniszter.



Burány Sándor közölte, hogy a kormányzat az idén és jövőre 255-255 millió forinttal segíti a pályázó vállalkozásokat.



Tavaly még az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal közösen több mint 1,5 milliárd forintot fordított távmunkahelyek számának bővítésére, ám akkor az magában foglalta a bértámogatást és az informatikai tárca számítógép-beszerzési támogatását is. Akkor a kormány 1 100 távmunkahely létesítéséhez nyújtott anyagi segítséget.

(MTI)
Csökkenti az árakat nyárra a Mol a villanyautó-töltőinél

Csökkenti az árakat nyárra a Mol a villanyautó-töltőinél

A Google-keresések is azt mutatják, hogy Erdő Pétert tartják a pápaválasztás egyik esélyesének

A Google-keresések is azt mutatják, hogy Erdő Pétert tartják a pápaválasztás egyik esélyesének

Orbán Viktor a diplomáról: Sokan jobban bíztak egy darab papírban, mint a saját tudásukban, szorgalmukban

Orbán Viktor a diplomáról: Sokan jobban bíztak egy darab papírban, mint a saját tudásukban, szorgalmukban

Közel 40 napig folyhatott az olaj Gárdonynál úgy, hogy a MOL is tudott róla

Közel 40 napig folyhatott az olaj Gárdonynál úgy, hogy a MOL is tudott róla