Tetszett a cikk?

Napokon belül elkészül a Magyar Televízió (MTV) Rt. reorganizációs tervének új, harmadik változata – közölte Rudi Zoltán, az intézmény elnöke.

A tervezetbe a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi tagjainak keddig írásban beérkezett javaslatai közül is többet beépítenek – mondta, hozzátéve „ezeket feldolgozzuk, ami átvezethető, azt átvezetjük A koncepció nem változott meg, az alapirányok és a stratégiai irányok nem változtak meg, de nagyon sok olyan hasznos, kiegészítő információt kaptunk a nagykuratóriumtól is, a szakszervezetektől és az üzemi tanácstól is, amelyek beépítése javít az anyagon" – magyarázta az elnök. A reorganizációs tervet – bizonyos átdolgozásokat kérve – szeptember 23-án fogadta el a közalapítvány kuratóriumi elnöksége, majd nyolc nappal később a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium.



A reorganizációs terv első változatát szeptember 13-án, a másodikat egy héttel később kapta meg a kuratóriumi elnökség. Korábbi sajtójelentések szerint a reorganizációs terv célja az, hogy a következő években modern szervezetű és működésű intézménnyé tegye a Magyar Televíziót; a dokumentumban 700 munkatárs elbocsátásának terve szerepel a jelenleg 1680 belsőst és 700 külsőst foglalkoztató MTV-nél. Emellett a reorganizációs terv tartalmazza a műsorperc-alapú finanszírozásra való átállást, egy korszerű, a jövő év végéig felépítendő új székházbeli működésre alkalmas struktúra kialakítását. (MTI)
Nagyobb eséllyel lesz rákos, aki gyakran jár ilyen vizsgálatra

Nagyobb eséllyel lesz rákos, aki gyakran jár ilyen vizsgálatra

Eldobható telefonokkal védené a kémkedéstől az Európai Bizottság az Amerikába utazó munkatársait

Eldobható telefonokkal védené a kémkedéstől az Európai Bizottság az Amerikába utazó munkatársait

A rendőrök elcipelték a momentumosokat a Parlament kapuitól

A rendőrök elcipelték a momentumosokat a Parlament kapuitól

Hangos a világsajtó az újabb magyar Alaptörvény-módosítástól

Hangos a világsajtó az újabb magyar Alaptörvény-módosítástól