szerző:
Panoráma

Altatással próbál a munka hatékonyságán javítani egy osztrák bank. Az alkalmazottaknak azért kellene munkakörileg kummantani, hogy kevesebbet hibázzanak.

A Sparkasse stájerországi fiókjaiban dolgozóknak kellene naponta húsz percen aludniuk ebéd után, akár az oviban. Az altatás egyelőre csak kísérleti jelleggel folyna, és alaposan mérnék, hogy az vajon miként hat a munka eredményességére.

A szundiprojekt vezetője Manfred Walzl neurológus és alváskutató. Kimutatásai szerint az osztrák lakosság egyharmada alvászavarokkal küszködik, aminek következményeként nappal aluszékonyak és többet hibáznak munkájukban. Hasonló munkahelyi altatást már évekkel ezelőtt bevezettek az Egyesült Államokban több vállalatnál, és egyes cégek még külön alvósátortábort is felvertek egy teremben az alkalmazottaknak, hogy legyen hol zavartalanul szunyókálniuk. Hogy az osztrák bankalkalmazottak hol alszanak majd, arról nem szólnak a jelentések.

hvg.hu Tech

A banki szoftvereket fejlesztő cég valóságos aranybánya lehet

Az Oracle bejelentette, hogy rövidesen felvásárolja India legnagyobb alkalmazásfejlesztője, az i-flex solutions többségi részesedését. A cég a vállalati, lakossági, beruházási és internetes bankszolgáltatásokat, valamint a befektetői alapkezelést és hasonló szolgáltatásokat támogató szoftvereiről ismert.

MTI Gazdaság

A magyarok a bankbetétet kedvelik

A GfK befektetési barométer idén is azt mutatja, hogy az európai magánbefektetők jobban tartanak a kockázattól, mint egyesült államokbeli társaik: míg az Atlanti-óceán keleti partján a kockázattal alig járó betéti befektetések, addig a tengerentúlon továbbra is a tőzsdei értékpapírok kedvel-tebbek – állapítja meg a GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal Europe legfrissebb tanulmánya.

Bútorok, ruhák, szatyrok darabjait találták meg a pusztuló Nagy-korallzátonynál

Bútorok, ruhák, szatyrok darabjait találták meg a pusztuló Nagy-korallzátonynál

Itt a tudományos válasz arra, tényleg rosszabb termékekkel etetnek-e minket a gyártók

Itt a tudományos válasz arra, tényleg rosszabb termékekkel etetnek-e minket a gyártók

A menekültek miatt nem ratifikálja a Fidesz a nők elleni erőszakról szóló egyezményt

A menekültek miatt nem ratifikálja a Fidesz a nők elleni erőszakról szóló egyezményt

A TV2 alig engedte be az ellenzéket az EP-kampányban

A TV2 alig engedte be az ellenzéket az EP-kampányban

Tényleg akkora veszély leselkedett Magyarországra, amekkoráról a Csernobil-sorozatban beszélnek?

Tényleg akkora veszély leselkedett Magyarországra, amekkoráról a Csernobil-sorozatban beszélnek?

Alex Soros: "Várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz"

Alex Soros: "Várom a napot, amikor Magyarország ismét demokratikus ország lesz"