szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén a kormányzat 45 milliárd forintot fordít felnőttképzésre, ami 800-900 ezer embert érint – közölte Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

A miniszter szerint három fő probléma jellemezte eddig a felnőttképzést, s ezen változtatni kell. Nem olyan szakembereket képeztek, akikre a legnagyobb szükség, a képzésben résztvevők végzettsége nem volt megfelelő szerkezetű és a képzések földrajzi szerkezet sem igazodott a munkaerőpiaci igényekhez.

További gondként említette, hogy korábban a képző intézetek diktáltak, így a központi költségvetésből lehívható pénzekhez a maguk igényei szerint juthattak hozzá. Hozzátette: ezen a gyakorlaton már változtattak azzal, hogy igyekeznek olyan területekre irányítani a támogatást, ezzel segítve a képzést, ahol tényleges szakember-, és szakképzettség hiány mutatkozik.

Csizmár Gábor szintén megoldandó problémaként említette, hogy a felnőttképzésben nem a leginkább arra rászorulók, azaz az aluliskolázottak vesznek ma részt, hanem az amúgy is magasabb iskolai végzettségűek. Ennek megváltoztatására, illetve az élethossziglani tanulás eszméjének elterjesztésére a tárca a jövőben nagy gondot kíván fordítani.

MTI Karrier

Pályázat felnőttképzésre

Óránként és képzett személyenként 370-740 forintos támogatást nyerhetnek el akkreditált felnőttképzési intézmények, ha az állam által elismert és a munkaerőpiac igényeihez igazodó szakképzésre vállalkoznak – derül ki a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium internetes címén közzétett pályázati felhívásból.

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

Miközben a bíborosok a konklávéra készülnek, civilek az egyházon belüli szexuális visszaélésekre hívják fel a figyelmet Rómában

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben