Tetszett a cikk?

A munkaügyi tárca célja, hogy évente 1 millió munkavállaló vegyen részt valamilyen képzésben – hangsúlyozta Burány Sándor munkaügyi miniszter.

Burány Sándor közölte, hogy januártól várhatóan ingyenes lesz felnőttként – kortól függetlenül – az első szakma megszerzése, 50 év felett pedig a munkaerő-piaci igényekhez igazodva a második szakma elsajátítása is. A támogatott szakmák megyénként eltérőek lehetnek. A munkaügyi központok pontos választ tudnak majd adni arra, hogy mely régióban, milyen végzettségre van szükség. A képzésekbe bevontak száma 2006-ra érheti el az évi egy milliót. Burány Sándor szerint elsősorban egy idegen nyelvet és a számítógépes ismeretek alapjait kellene minél több munkavállalónak elsajátítania.



Modulrendszerű képzési programok készülnek, ez annyit jelent, hogy eltérések lesznek a fiatalok és az 50 évesek képzési anyagában. Míg a fiataloknak a szakma alapjait is el kell sajátítaniuk, addig az idősebbekkel a szakmai tapasztalataikra alapozva kell a modern munkafolyamatokat és eszközöket megismertetni.



A felnőttképzést adókedvezménnyel és állami támogatással is segítik. Az idén ilyen célra 30 milliárd forintos központi keret áll rendelkezésre. A felnőttképzési adókedvezménnyel a tandíj 30 százaléka, legfeljebb 60 ezer forint írható le az adóalapból. Becslések szerint az adókedvezmény tavaly elérte a 3 milliárd forintot. A hazai forrást az uniós támogatások egészítik ki, az idén már 5 milliárd forint használható fel ebből felnőttképzésre.



Burány Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az akkreditált felnőttképzési intézményekben érdemes tanulni, mert meghatározott követelmények és minőség alapján működnek, továbbá csak az ilyen intézményekben megkezdett tanulás után igényelhető adókedvezmény. A képző intézményeket a Felnőttképzési Akkreditációs Testület rendszeresen ellenőrzi. Ha az intézmény nem a követelmények szerint működik, akkor visszavonhatja az akkreditációt.



(MTI)
Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

Grönland után Kanadára is szemet vetett Donald Trump

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára