szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az euróövezetben az óránkénti munkaköltségek 2,3 százalékkal nőttek a második negyedévben a tavalyi második negyedhez képest, folyó áron, a munkanapok számával kiigazítva, jelentette az EU statisztikai hivatala.

Az első negyedévben az óránkénti munkaköltségek 3,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt. Az első negyedévi adatot 3,1 százalékról módosították szerdán. Az elemzők 2,8 százalékos többletet vártak a második negyedévről. Az egész EU-ban az óránkénti munkaköltségek 2,6 százalékkal emelkedtek a második negyedévben, az első negyedévi 3,4 százalékos többlet után, ugyancsak az egy évvel korábbiakhoz képest.

A munkaköltség növekedésének lassulása – a második negyedévben a leglassúbb volt három éven belül – újabb adalék ahhoz, hogy az Európai Központi Bank (EKB) továbbra se akarja emelni rekordmértékben alacsony, 2 százalékos refinanszírozási kamatminimumát. Az EKB rendszeresen figyelmeztet, hogy a bérnövekedés inflációs tényező, és tart attól, hogy a magas energiaárak miatt erősödhetnek a bérkövetelések.

A statisztikai hivatal által számolt munkaköltségben az alkalmazottaknak fizetett összegek, a társadalombiztosítási járulékok és a béradók szerepelnek. A munkaköltségek a második negyedévben a legkevésbé Németországban nőttek a tavalyi második negyedévihez képest, 0,8 százalékkal, az első negyedévi 1,2 százalékos emelkedés után, a legjobban Lettországban, 14,2 százalékkal, az első negyedévi 16,2 százalékos növekedés után.

Magyarországon a második negyedévben az emelkedés 6,5 százalékos volt az első negyedévi 9,4 százalék után, az EU statisztikai hivatalának nyilvántartása szerint.

MTI/hvg.hu Gazdaság

Gyorsul a munkaköltség emelkedése az EU-ban

Az euróövezetben és az egész EU-ban fokozódik az emelkedés a tavalyi utolsó negyedévben, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken. Hazánk a középmezőny vége felé áll

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

És akkor dunai kilátás ezerötér' érdekel, Bástya?

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Villamosbaleset történt a XVIII. kerületben

Villamosbaleset történt a XVIII. kerületben