Tavaly az első tizenegy hónapban 6,5 százalékkal nőtt a reálbér
A közszféra keresetei elmaradnak a versenyszféráétól
A költségvetési intézményekben foglalkoztatott fizikai és szellemi dolgozók együttes átlagkeresete magasabb, mint a versenyszférában e két kategória együttes értéke, de ez a vállalati szektorban lényegesen nagyobb létszámarányt képviselő, alacsony keresetű fizikaiak miatt van így - ismertette Vadász János közszolgálati kormánymegbízott.
Nettó reálkereset: 7,2 százalékos növekedés
Az első hét hónapban a bruttó átlagkereset 10,4 százalékkal, a nettó átlagkereset 11,2 százalékkal, a reálkereset pedig a fogyasztói-árindex 3,7 százalékos növekedése mellett 7,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Budapest vezet, Somogy sereghajtó a bruttó átlagkeresetekben
Somogyban 118770 ezer forint a bruttó átlagkereset, ami az országos átlagnál csaknem 20 százalékkal alacsonyabb, s ezzel egyúttal sereghajtó is a megyék sorában. A statisztikai adatok szerint a fővárosiak fizetése a legmagasabb, átlag 195 ezer forinttal.
Csaknem 7 százalékkal bővültek a reálkeresetek
Az idén, az első nyolc hónapban a bruttó átlagkereset a nemzetgazdaságban 10 százalékkal, a nettó átlagkereset 10,9 százalékkal, a reálkereset pedig - a fogyasztói árak 3,7 százalékos emelkedése mellett - 6,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Reálkereset: éves szinten 6,7 százalékos növekedés
Az idén az első tíz hónapban a bruttó átlagkereset 9,4, a nettó 10,5 százalékkal nőtt, a reálkereset – a fogyasztóiár-index 3,6 százalékos növekedése mellett – 6,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.