szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 2005. szeptembere és decembere között 20 százalékkal - 50 ezerről 39 ezerre - csökkent a munkanélküli pályakezdők száma - közölte Batiz András kormányszóvivő.

A pályakezdőket segítő Start-program segítségével  január közepéig több mint 10 ezer fiatal kapott munkát, a Start-kártya igénylések száma pedig meghaladta már a 12 ezret is. 

"A Start-program sikere, a pályakezdő munkanélküliek csökkenő száma azt bizonyítja, hogy a szociális biztonságot kockáztató, radikális javaslatok helyett, megfontolt lépésekkel lehet kikerülni a munkanélküliség csapdájából" - mondta a kormányszóvivő. 

A tavaly októberben elindított Start-program célja, hogy a munkanélküliség által leginkább sújtott pályakezdőket segítse az első munkahely megtalálásában. Az ő elhelyezkedésüknek az az egyik legnagyobb akadálya, hogy nincs gyakorlati tapasztalatuk. Mivel azonban sokan olyan végzettséget szereztek, amellyel ma már nehéz elhelyezkedni pályakezdőként, szakmai gyakorlatra sem tudnak szert tenni.

Ez igaz a diplomásokra is, hiszen az igénylők több mint egyharmada, a már kártyával rendelkezőknek pedig negyven százaléka végzett felsőfokú iskolát. 

"A probléma gyökere egy hibás döntés volt: az előző kormány csak azt tartotta fontosnak, hogy minél többen szerezzenek diplomát, de azzal már nem számolt, hogy azzal el is kell helyezkedni" - fogalmazott Batiz András.

Mint mondta, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a 25, illetve diplomásoknál 30 év alatti, első munkahelyeseket támogató Start-program három hónap alatt beváltotta a hozzá fűzött reményeket. 

Nagyobb esélyt jelent ugyanis, hogy annak a munkáltatónak, aki Start-kártyás pályakezdőt alkalmaz, az első évben 34 százalék helyett a fiatal pályakezdő bruttó bérének mindössze 15, a rákövetkező esztendőben pedig 25 százalékát kell járulékként befizetnie. Ez alapesetben a minimálbér másfélszeresére, diplomások esetén pedig a duplájára rúgó fizetésig jár - mutatott rá.
 

MTI Karrier

Pályakezdőknek szóló kiadványt adott ki a munkaügyi tárca

Startolj velünk a munka világába! címmel tájékoztató kiadványt tett hozzáférhetővé honlapján a munkaügyi tárca, amely a munkaviszony létesítésének előírásairól, így a munkaszerződés megkötéséről, módosításáról nyújt információkat.

hvg.hu Karrier

Öt fontos követelmény pályakezdőknek

A pályakezdők nehezebben helyezkednek el, mint azok, akik már némi gyakorlatot és tapasztalatot szereztek a munkaerőpiacon. Az alábbiakban elmondjuk, hogy melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyekre figyelni érdemes az állásra jeletkezés során.

MTI Karrier

Mire számíthatnak a pályakezdő diplomások?

Javultak a pályakezdő diplomások elhelyezkedési esélyei a felsőoktatási expanzió kezdete óta, a diplomások bérelőnyének növekedése 2000 után ugyanakkor megtorpant - állapítja meg az MTA Közgazdaságtudományi Intézete két kutatójának kedden ismertetett tanulmánya, amelyben túlképzési tüneteket vették górcső alá 1995 és 2004 között.

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Tarr Zoltán: Kevesebben jelentkeznek tiszás jelöltnek Nyugat-Magyarországon, ott jobban tartanak a retorzióktól

Tarr Zoltán: Kevesebben jelentkeznek tiszás jelöltnek Nyugat-Magyarországon, ott jobban tartanak a retorzióktól

„Meglepett, hogy színre kerül a darabom Magyarországon, azt hittem, a propagandatörvény miatt nem lehet“ – Tony Kushner a HVG-nek

„Meglepett, hogy színre kerül a darabom Magyarországon, azt hittem, a propagandatörvény miatt nem lehet“ – Tony Kushner a HVG-nek

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt